A pünkösdi Kapcsolat

A héten megjelenik, és a napokban remélhetőleg mindenki postaládájába eljut a Kapcsolat újság legújabb, júniusi száma. A tartalomból: Pollák Tibor polgármester úr ismerteti az önkormányzat által az idén benyújtott sikeres, vagy még elbírálás alatt álló pályázatokat, a község aktuális fejlesztéseit. Olvashatunk az iskola és az óvoda híreiről eseményeiről, a helyi civil szervezetek közül pedig az Ádándi Népdalkör készített beszámolót a május végén megrendezett jótékonysági gálaestről, annak tapasztalatairól. Ádánd köztiszteletben álló polgárait bemutató sorozatunkban ezúttal Müller Feri bácsival beszélgettünk. Összefoglalót olvashatunk a képviselő-testület munkájáról, a közmeghallgatásról és a testület által hozott rendeletekről, határozatokról. Ehhez kapcsolódva az újságban folytatjuk a honlapunkon nagyjából egy hónappal ezelőtt megkezdett szándékfelmérést a diktatúra ideológiájához kötődő, politikai tartalmú utcanevekről. (Ennek eddigi tapasztalatairól egy kicsit bővebben a lapozás után.)

A felmérés a Kapcsolat újság megjelenésével a következő szakaszához érkezett: az ott megjelenő cikkhez mellékelünk egy kis szelvényt is, amelyen Ádánd polgárai, lokálpatriótái megírhatják ötleteiket, javasolhatnak – régi vagy új – utcaneveket, ezzel maguk is részt vehetnek a falu arculatának, jövőjének alakításában. Ádánd kivételesen gazdag múltja (négy év múlva leszünk kereken 750 évesek!), színes kultúrája szerencsére bőséges forrásokat kínál a kutatáshoz, ötletgyűjtéshez.

Természetesen nem zárjuk le a szavazást itt, a honlapon sem, viszont egy pár mondatban összefoglalnám az eddigi eredményeket. A korábbi szavazásokkal összehasonlítva feltűnően sokan érezték fontosnak, hogy ebben a kérdésben véleményt nyilvánítsanak. A mai napig (2011. június 14.) összesen 59 szavazat érkezett. Mivel egy számítógépről csak egy szavazat adható le, ez tehát 59 háztartást jelent, ami egy kistelepülés esetében nem csekély szám. Eddig a válaszadók 64%-a érezte úgy, hogy ideje szakítani a múlt rendszert idéző utcanevekkel. 29% ragaszkodna továbbra is a rendszerváltás előtti nevekhez, 7% nem foglalt állást – ha nem is támogatja, de legalábbis nem ellenzi a változást.

Ezek az arányok persze még változhatnak is – magánál a szavazásnál azonban sokkal fontosabb a kérdést övező vita, a hozzászólásokban elhangzó érvek. Mindenképpen ki kell emelni, hogy a vitában egyik oldalon sem jelentek meg politikai szélsőségek, és még a változást ellenzők között sem volt, aki a döntését kifejezetten ideológiai okokkal indokolta volna. Az aktuálpolitikától is sikerült kellő távolságot tartani – ami már azért is szerencsés, mert a kezdeményezés célja épp a politikamentesség – és azt hiszem, ez a vita általános színvonalának is jót tesz.
A kérdésben különösen fontos a párbeszéd, hiszen akár saját utcaneveket választunk végül, akár a korábbiakat erősítjük meg az új táblákkal, a döntés (most először!) nem a felülről diktáló nagypolitikáé, hanem a sajátunk, Ádándé lesz. Biztos vagyok benne, hogy mindenki érzi ennek a felelősségét.

A település arculata (így emlékművei, fái, virágai, utcaképe, sőt internetes megjelenése – és persze utcanevei is) hozzájárulnak a község hírnevéhez, jövőjéhez. Kihatnak a turizmusra, növelhetik akár a betelepülési, sőt befektetési kedvet: az önmagunk iránti igényesség, a magunkról alkotott pozitív kép végső soron – ha kis mértékben is -, de hozzájárulhat a település további fejlődéséhez. Apróságok talán, de épp ezek az apróságok azok, amelyekben mi magunk is tehetünk valamit a falunk jövőjéért.