jún 042012
 

Ma, június 4-én, a nemzeti összetartozás napján az 1920-as trianoni döntés évfordulójára emlékezünk, melynek értelmében az első világháborúban vesztes, soknemzetiségű, történelmi Magyar Királyságot Európa győztes nagyhatalmai feldarabolták.
A diktátum értelmében az újonnan létrejött, szomszédos államok (Csehszlovákia, Jugoszlávia), valamint a Román Királyság és Ausztria fennhatósága alá került az ország területének kétharmada, iparának négyötöde, és lakosságának több mint a fele, köztük minden harmadik magyar. Bár a nagyhatalmak a térség stabilizálódását várták Magyarország feldarabolásától, a világháborút lezáró, sok esetben túlzóan igazságtalan döntések végső soron utat nyitottak egy újabb világégés, a második világháború felé.

A trianoni döntés rendkívül súlyos következményei máig kiheverhetetlen sokként érték az országot. Csak egy-egy személyes sors, megnyilatkozás segíthet megértenünk a kor közhangulatát, azt a leírhatatlan döbbenetet, amellyel a magyar társadalom a megmásíthatatlan ítéletet fogadta. Somogyvári Gyula talán nem tartozik a legismertebb költőink közé. Egyéni életútja azonban mintha tükre, lenyomata lenne a XX. századi Magyarország tragikus történelmének.
Az első világháborúban katonaként megjárta az orosz, román és olasz front poklát, ahonnan hazatérve “Gyula diák” néven kezdte publikálni drámai hangvételű verseit. A Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. irodalmi igazgatója volt, később parlamenti képviselő. 1944-ben náciellenes megnyilvánulásai miatt a németek letartóztatták és a mauthauseni koncentrációs táborba vitték. 1945-ben hazatért, itthon azonban a kommunista diktatúra minden publikációs lehetőségtől megfosztotta, majd 1950-ben az ÁVO elfogta, és a kistarcsai internáló táborba került. 1953-ban halt meg. Idén az ő versével próbáljuk felidézni azt az elmondhatatlan fájdalmat, amellyel az ország 1920-ban a trianoni döntést megélte.

Jajj!
(“A magyar nemzetgyűlés ratifikálta a trianoni szerződést…”)

Most már aztán csehek lesztek kutyák
és még nagyobb úr lesz a kancsuka.
A gőgös, keshedt, vén turulmadár
nem száll már többet e rögre soha.
A föld húsa, mit ekétek kifordít,
Arany-Prágának ont majd gabonát
s csehek lesztek vagy megfeszültök,
kutyák!

Hallod-e székely? Európa ítélt.
Hívhatod már a poklot és eget!
Holnap a pópa oláh Miatyánkra
bottal tanítja hetyke kölykedet.
Hajlongó szolga lesz az unokád már
s oláh fejfával borít majd a hant
s kitépjük a szíved, ha magyar,
bitang!

Hej, Bácska népe, húzzad az igát,
mi “győztesek” majd addig dőzsölünk.
Nemes bocskorunk a nyakadra lépett
és Szent-Páris most paroláz velünk.
Meg ne zavarja Nagyszerbia álmát
magyar szóval a nyikkanó poronty,
mert feltámad Heródes újra,
te rongy!