jan 182014
 

Görbe tükör a hatalom elé: egy karikaturista örökös ellenzéki

(Vas András – Somogyi Hírlap)

Kiábrándult a politikából, s csípős karikatúrák helyett ma már szívesebben ír különböző fejlesztőprogramokat gyerekeknek. Pedig a rendszerváltásnál még azt hitte, végre eltűnnek a korlátok, s szabadon lehet alkotni.

Nemes Zoltán: Intelligens tervezés

Nemes Zoltán: Intelligens tervezés

– Díjai, elismerései, kitüntetései nincsenek és nem is lesznek, mert ő csak egy karikaturista…
– De rég mondtam! – nevette el magát Nemes Zoltán. – Egy közös kiállításhoz írtam anno. Fricskának szántam, szerencsére nem lett igaz.

– Valahol mégis…
– A műfaj felett tényleg eljárt az idő, a többség ma már csak hobbi szinten vagy másodállásként űzi. Pedig nem is olyan régen még minden napilapnál dolgozott főfoglalkozású karikaturista.

– Mai Nap, Kurír…
– Világgazdaság, Népszabadság. Bizony, ezek az én állomáshelyeim. No és a szatirikus heti- vagy havilapok.

– Akadt kedvenc?
– A napilapos munkát nagyon szerettem, egészen frissnek kellett lenni, gyorsan reagálni. A jó rajz olyan, mint egy komoly publicisztika.

– Mégis felhagyott vele.
– Eltávolodtam a közélettől. Elvadult, én viszont keresem a nyugalmat.

– Próbál elbújni a világ elől?
– Sajnos nem lehet. Meg aztán mindig is karikaturista-szemmel nézem a dolgokat. Ez sohasem fog megváltozni. Szokták mondani: egy karikaturistának nincs választása, ebbe születik.

– Mikor döbbent rá, hogy nincs menekvés?

– A gimnázium alatt már jártam mindenféle fizetős képzésekre.

– Másban nem is gondolkodott?
– Érdekelt a biológia, imádom az állatokat, így vélhetően velük foglalatoskodnék.

– Sokan mondják, a közélet egy nagy állatkert…
– Amikor kezdtem, még minden más volt. A rendszerváltás előtt a Pannónia Filmstúdióban dolgoztam, s az aulában megláttam egy hirdetést: fiatal rajzolókat keresett az akkor induló Hócipő.

– A hazai sajtószabadság kezdete: megszűnt a Ludas Matyi hegemóniája…
– …és végre odafért a tűzhöz megannyi fiatal rajzoló.

– Emlékszik az első megjelent karikatúrájára?
– Valami külpolitikai téma lehetett. Akkor dőlt be a keleti blokk, omlott a berlini fal, bukott meg Ceaușescu, így ezekkel foglalkoztam.

– Akadt kedvenc rajza?
– Mindig a legutolsó.

– És ami igazán nagy port vert fel?
– Egy rajzzal kapcsolatban ritka a visszajelzés, s az sem jut el feltétlenül az alkotóhoz. Mondjuk politikus még sohasem szólt, miért így vagy úgy rajzoltam le… A visszajelzések szempontjából feltétlenül jó az internet. És a kapcsolattartásra is. A szakma ma már csak a neten kommunikál, a személyes találkozások meglehetősen ritkaságszámba mennek.

– Ádándról tényleg nehezebb összehozni egy találkát, mint mondjuk Újlipótvárosból.
– Anno, amikor jó huszonöt éve Somogyba költöztünk, mondták is a kollégák, elásom magam, elszigetelődöm.

– A nyolcvanas évek végén volt is reális esélye…
– Viszont vonzott a természeti környezet. A házunktól száz méter a patak, százhúsz az erdő. Budapest pedig alig másfél óra. És ott az internet.

– Akkoriban erre nem bazírozhatott.
– A Világgazdaságnak 1995-ben már távmunkában dolgoztam. Az országban az elsők között. Volt egy helyi hálózatuk, melyen el tudtam küldeni az anyagaimat. És szerencsére ez a munka nem helyhez kötött, így élvezni tudtam a falusi élet előnyeit.

– Sikerült beilleszkedni?
– Teljesen soha nem is fog, hiszen a beköltözés nem olyan, mintha oda születik az ember. A baráti köröm jobbára a régi maradt.

– A szakmán belül is? Mert a 90-es évek közepére a karikaturistákat is elérte a politika, s megosztotta a közeget.
– Jórészt etikai alapú vita folyt, létezik-e kormánypárti karikatúra.

– Legalábbis nem szerencsés…
– Persze, hiszen ellentmond a műfaj lényegének: görbe tükröt tartani a hatalom elé, megfogalmazni a kritikákat, rámutatni a butaságokra, visszásságokra. Ez egy örökös ellenzéki pozíció, ahogy szerintem egy újságírónál is véleményes, ha feltétel nélkül kiszolgálja a hatalmat… Szerencsére akadnak, akik még tartják magukat.

– Ki ma a legjobb?
– Az idősebbek közül rendkívül tisztelem Sajdik Ferencet. Túl a nyolcvanon még mindig elképesztően friss, s ez nagyon fontos. A jó karikatúra ugyanis időtálló, évtizedek múlva is mond valamit.

– A mai felgyorsult világban egyre nehezebb lehet ennek megfelelni. A számítógép, az internet átírta az emberek mindennapjait, ahogyan a gondolkodásmódjukat is.
– A gép csak egy eszközt a sok közül, a rajzolónak például megkönnyíti a dolgát a rutinműveleteknél, mint például a háttérkitöltés. Viszont a szakmában nem tudta átvenni az uralmat, s szerintem nem is váltja ki sohasem az embert.

– Viszont elterelheti más irányba…
– Igazából a kényszer hozta, hogy készségfejlesztő programokkal kezdtem foglalkozni: kicsik voltak a gyerekeim, s a kilencvenes évek közepén nem találtam olyan programokat, melyeket jó szívvel odaadtam volna nekik. Tudtam, a rajz része menne egy ilyen feladatnak, s autodidakta módon megtanultam hozzá a számítógépes programokat. S annyira beleszerettem ebbe a munkába, hogy megragadtam.

– A felnőttekre nem is gondolt?
– Unalmasak… A viccet félretéve, ott nem volt ilyesfajta hiány. Meg aztán nekik inkább rajzoltam, rajzolok. Másrészt tudomásul kell venni, hogy a mai gyerekek életének természetes része a számítógép, azaz, ha valamit szeretnénk megmutatni nekik, oda kell adni nekik a megfelelő programot.

– Ehhez a munkához Ádánd tökéletes.
– Ezért sem költöztünk vissza Pestre. Minden adott a munkához, s igazából semmi sem hiányzik.

– Azért valami mégis…
– A rendszerváltás időszakának hangulata, világa. Új társaság alakult ki, új gondolatok, s az azonos érdeklődésű emberek jól tudtak együtt dolgozni. Még egy saját lapig is eljutottunk.

– Ma ez tényleg csak álom…
– Pedig tényleg jó lenne felülről nézni a politikát…

– Még mindig ébren álmodunk?
– Megváltozott a világ. Jórészt csak a nyers, durva, gondolat nélküli rajz él meg, a brutalitás és a pornó – karikatúrának álcázva. Pedig a karikatúra nem vicc, nem kell rajta mindig nevetni. A jó rajz egy haiku vagy epigramma tömörséggel elmondott gondolat. A karikaturista önálló nyelvet beszél, ám a mai nemzedék ezt már nem érti. Jelekkel, jelképekkel operálunk, csak éppen elveszett a hozzájuk a kulcs…

Nemes Zoltán

nemes zoltanKollégái, barátai féltették, amikor negyed százada úgy döntött, a fővárosból a számára ismeretlen Somogyban költözik, de feleségével úgy döntöttek, megpróbálják a faluban, ahol az asszony édesapja volt a lelkipásztor. S nem is lett volna meglepő, ha valóban eltűnik a békés környezetben, mely teljesen ellentéte volt korábbi életének.
Édesanyja kézügyességét örökölve már a gimnáziumban a rajzolásra tette fel életét, a Dési Huber Stúdióban és a Szőnyi István Szabadiskolában tökéletesítette a mozdulatokat és a technikákat, megtanult korongozni és tűzzománcozni, ám az igazi élvezetet a grafika jelentette számára. Nem csoda, hogy húsz évesen már a Pannónia Filmstúdióban animációs rajzolójának mondhatta magát, s lehet, megannyi egész estés rajzfilm fűződne ma a nevéhez, ha nem jön el a rendszerváltás, s nem tárul ki előtte a sajtó kapuja.

A Hócipőben jelentek meg első karikatúrái, majd a megújult Ludas Matyiba dolgozott, hogy aztán 1993-tól beinduljon napilapos karrierje: a Mai Nap, a Kurír, két évvel később pedig a Világgazdaság hozta le rendszeresen rajzait, az ezredforduló után pedig a Népszabadság karikaturistájaként dolgozott, persze emellett megannyi heti- és havilapba is folyamatosan rajzolt. Sőt, a rendszerváltással berobbant ifjú generáció tagjaként Veszett Veréb címmel saját lapot is alapítottak – ez az időszak volt a legújabb kori magyar karikatúra fénykora. Munkáját 2001-ben Brenner György-, tíz évvel később Kétfilléres-díjjal ismerték el, utóbbi a legkomolyabb hazai szakmai díj, melyet ő kapott meg elsőként. Pedig akkorra már nemcsak karikatúrákkal foglalatoskodott, alkalmazott grafikai munkák, könyvillusztrációk, weboldalak, kiadványtervek kerültek ki a keze alól. A gyerekeknek készített fejlesztőprogramok mellett a Műegyetemmel közös projektben hallássérült és teljesen siket gyerekeknek készített programot, illetve a madártani intézetnek egy olyan rendszert dolgozott ki, mellyel a gyerekek megismerhetik a hazai madarakat.

Nem feledkezett meg új otthonáról sem, rengeteget dolgozott Ádánd „arculatán”, elkészítette és szívességből működteti a falu hivatalos honlapját, illetve egy saját oldalt a településről a legnagyobb közösségi portálon, megírta a település történetét, és kutatja megmaradt értékeit, hagyományait, történelmi múltját – ezek alapján kaphatott például új, méltóbb nevet nemrég a falu néhány utcája. Ahogy ő mondja szerényen: megpróbál helyben élő értelmiségiként hozzájárulni a falu közös dolgaihoz, ha már idevetette a sors…