Beszámoló a 2015-ös jubileumi falunapról

emlekoszlop avatas
Szatmári Kornélia polgármester átadja a község 750 éves fennállása alkalmából felállított emlékoszlopot

Az idén 750. születésnapját ünneplő Ádánd a kerek évfordulóhoz méltó rendezvénysorozaton vehetett részt a hétvégén. Augusztus első napján délután egy órakor Ádánd legidősebb polgárai, a 91 éves Dér Józsefné Anci néni és a 88 éves Laposa Ferenc Feri bácsi tiszteletére ültettünk egy-egy facsemetét, kettőkor pedig már kezdődött az Ádándról elszármazottak találkozója a művelődési ház kistermében. Eközben a búcsútéri színpadon a Harta-Nagy duó műsora után az Ádándi Általános Iskola, az Ádándi Népdalkör Egyesület és a nagyberényi Őszi Napfény Nyugdíjas Klub mutatta meg tehetségét.
Délután négy órakor következett a jubileumi emlékmű felavatása: a több száz éves, Ádánd történetét a szőlőhegy magasából végigkövető oszlopot Zab Kálmánné adományozta a településnek, Katona Tamás építész, illetve a Benekő Kft segítségével méltó helyén, a falu szívében állították fel, és Szatmári Kornélia polgármester adta át a községnek. Az ünnepélyes avatáson részt vett és beszédet mondott Witzmann Mihály országgyűlési képviselő, az oszlopot felszentelte Szatmári A. Lajos címzetes református esperes és Dr. Gárdonyi Máté katolikus plébános.

Szatmári Kornélia polgármester ezek után átadta a Falunkért Ádándért kitüntetéseket az idén nyugdíjba vonuló Oláh Károlyné, a falu „Mártikája”, Gégény Antalné, a Közelebb Egymáshoz Nyugdíjasklub elnöke, Szőke Zoltánné, az Ádándi Fekete István Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa és szomorú szívvel, posztumusz Bene István részére. Az iskolai rajzpályázat, a főzőverseny és a Virágos Porta pályázat győztesei is mind egy-egy elismerő oklevéllel és ajándékkal lettek gazdagabbak.

Délután változatos programok, egyebek közt bűvész-show, hastánc bemutató, este pedig a Megarox Operett és Musical gála szórakoztatta a közönséget. Vasárnap délután öt órakor Ihász Irén zongoraművész és Hajas Szilárd fuvolaművész játéka csendült fel a Csapody-kastély erre a célra külön megnyitott termében a telt házas közönség előtt, majd este hattól a Thália Művészetbarát Egyesület adta elő nagy sikerrel a Miniszter félrelép című darabot.

Reméljük, mindenki jól érezte magát a falunapon, illetve a vasárnapi kulturális rendezvényeken! Mindezek nem jöhettek volna létre támogatóink áldozatos munkája és nagylelkű felajánlásai nélkül, melyeket ezúton is külön köszönünk!

A falunapon készült képek folyamatosan bővülő galériája megtekinthető Ádánd Facebook oldalán!

Fenyvesi Zsófia