Ádánd története

 

A község nevének eredete

  • Csáki Dezső, 1894: Adamd (1265), Adand (1279)
  • Gombcz Zoltán – Melich János, 1914: Ádám bibliai névre sok az adat, régi emlékeinkben. Első nyelvemlékünk: Adamut. Alakváltozás: Ádán, Ádány. Igen valószínű, hogy legrégibb magyar alak Adám és ebből Ádám. Erre mutat, a latin Adam név és a magyar helynevek. Mint keresztnév, gyakori a XIII. század óta. Ebből helynév: Ádány, Adány, Ádányd, Ádánd (alakváltozás Adányd, Adánd).
  • Ladó János, 1984: Ádám vitás eredetű név, Valószínűleg sumérra visszavezethető héber névből. Jelentése a sumérban: atyám.
  • Kis Lajos, 1988: Ádánd neve a magyar Ádám személynév -d kicsinyítő képzős származékából ered.

Az elrejtett település

Elődeink részére a letelepedés helyének megválasztásánál elsődleges szempont volt  az emberi és állati élet számára nélkülözhetetlen ivóvíz, víznyerőhely közelsége. A Sió-bozót a gyűjtögető, pákász, halász, vadász embert bőven ellátta élelemmel, hallal, vaddal, madárral, tojással. Ugyancsak fontos volt, hogy a település rejtve maradjon a kalandozó martalócok szeme elől.
A környék dombjai, a patakok völgyei sok-sok évezreden át kiváló lakóhelyet kínáltak a különböző korok embereinek. A régészeti leletek tanúsága szerint Ádánd környékét a kőkor óta számtalan nép lakta. A paleolitikum vadászainak pattintott kőeszközei, neolit földműves kultúrák csiszolt kőszerszámai, a réz- és bronzkor kerámiái, a vaskori kelták és rómaiak emlékei, a népvándorlás korának táborhelyei és eszközei is előkerültek innen. A honfoglaló magyarok a Balaton környékére érkezve évezredek óta lakott kultúrtájat találtak Pannóniában. Első városaik, falvaik nem ritkán ősi földvárakban, vagy – ahogy a szomszédos Ságvár is – római települések, erődök romjain létesültek. A Római Birodalom által hátrahagyott hadiutakat is hosszú évszázadokig használták még a honfoglalók, majd az Árpád-kor magyarjai, ahogy erre a legrégebbi, szórvány nyelvemlékünk is utal a tihanyi apátság 1055-ös alapítólevelében: “fehervaru rea meneh hodu utu rea” – vagyis Fehérvárra menő hadiútra.

Középkor

Ó-Ádánd alapítása az Árpád-korra tehető. A falu mai területén ekkoriban több kisebb település létezett. Ezek közül a legjelentősebb Hetye lehetett. Neve 1082-ben Predium Kexa alakban fordul elő a veszprémi káptalan birtokai között. A falu papja (sacerdos) 1327-ben András. A pápai tizedjegyzék alapján a somogyi főesperességhez tartozott, papja, Jakab 1333–4-ben évi 22 kis dénárt fizetett. 1343-ban a templom patrocíniumát (Szt. János) is megemlítik. 1427-ben Miklós nevű plébánosáról értesülünk. Ádánd község határában máig áll impozáns, középkori téglatemplomának háromszintes tornya a csatlakozó templomrész falcsonkjaival. A torony a legfelső szint kivételével román kori, befalazott ikerablakokkal, nyugati oldalán félköríves ablakkal, felette hangréssel. A legfelső szint kőkeretes ablakai alapján gótikus. A torony keleti falán az egykori karzat boltozatának íve látszik. A torony egyik oldalán gótikus támpillérroncs található rézsűs fedéssel. A templomot temető veszi körül. 1888-ban Szabó István régész folytatott itt ásatásokat. Az előkerült leletek (néhány edény, patkó, csat, kés, egy kis ezüstérem) a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerültek.

III. Béla (1172-1196) rézpénze

Ugyancsak Ádánd mai területén feküdt a középkori Pösze település, melyet először 1269-ben említenek az oklevelek. 1276-ban királyi adomány révén a királyi oltárvivők tulajdonába került (sanctiferorum nostrorum), majd az Ugali, Battyáni, Fajszi Ányos és Perneszi családok birtokolták. A pápai tizedjegyzék alapján a somogyi főesperességhez tartozott, és papja, Mátyás 1333-ban 50 kis dénárt fizetett. 1343. március 16-án Pösze birtok felosztása kapcsán Keresztelő Szt. János tiszteletére szentelt kőegyházáról is értesülünk (Pesze in qua ecclesia beati Johannis Baptiste foret constructa… predicta lapidea ecclesia). 1344. november 5-én ismét megemlítik a templomát (in qua ecclesia in honore Beati Johannis Baptiste extitit constructa). 1427-ben Pál volt a pöszei plébános, s a falu plébánosa 1454-ben és 1524-ben is előfordul a forrásokban. A falu a mai Ádándtól nyugatra, Ságvár közelében állt.

Kisfalud: 1229-től említik a települést; 1279-ben a fehérvári káptalan és nemesek bírják. A pápai tizedjegyzék alapján a somogyi főesperességhez tartozott, papja, Mátyás 50 kis dénárt fizetett. 1401. április 16-án a Szt. György parochiális egyház Tamás nevű papja jobb kezének hiányossága (deformitate pollicis) ellenére miseengedélyt kap. A középkori falu és temploma Ságvár közelében, attól délre feküdt.

A középkori Jut feltárásakor előkerült körmeneti kereszt corpusa a XIII. századból

Éliás falut 1265-67-ben Villa Elyas néven említik. A XIV. század első felében plébániás helyként szerepel. A pápai tizedjegyzék szerint egyháza 1332-ben 50, 1334-35-ben pedig 40 kisdénárt és 3 garast fizetett. Korábban Jakab, később László a falu plébánosa. A település pontos helyét sajnos nem ismerjük.

1082-ben I. László király összeíratja és megerősíti a veszprémi káptalan birtokait. Az összeírás Hetye és Éliás falvak mellett tartalmaz egy Sövény nevű kisebb települést, esetleg majort is, amelyet későbbi oklevelek is említenek (Terra Suwen). Ezt a birtokot korábbi gazdája elzálogosítja, mivel azonban kifizetni nem tudja, új birtokosára, Petresre száll. Ezt 1265-ben a fehérvári keresztesek konventje Éliás faluból érkezett tanúk jelenlétében megerősíti. Sövény a Sió partján, Jut közelében lehetett.

(A középkori Jut templomának feltárásáról itt olvashatunk bővebben)

Ádándot, mint a honfoglaló Szalók nemzetség ősi birtokát 1265-ben említik első ízben a források. Ez ág sarja Mihály (1232-63), kinek fia Elek, kinek özvegye, és fia, János, 1279-ben itteni birtokaikat eladták.
1356-ban Jut falu hetivásárát, amelyet hétfői napon tartottak, átvitték Wyadonba (Újádánd). 1374-ben Szent László monostorát (egyházát) említik. 1407-ben a Szalókokkal szegről-végről rokon Marczali család, majd Perneszi Imre és Ugron Bernát voltak Ádánd földesurai. Luxemburgi Zsigmond 1412-ben kelt adománylevelében az Ádánd melletti Sió-hídra vámkiváltságot adott. Az ádándi határ szélén, a Jaba-patak völgyében húzódott az egykori római hadiút, amely a mai Ságváron (Tricciana) át a Balatonhoz (Pelso) és – a tavat megkerülve – a mai Győrbe (Arrabona) vezetett. Ádándnál hidat is építettek a Sió völgyén, a Ságvár – Enying kereskedelmi út átvezetésére. Az út és az átkelőhely a középkorban még használatban volt. Ádánd falu plébániájára csupán két ízben találunk utalást: 1424-ben Kás birtok felosztásával kapcsolatban, ahol György ádándi plébános is birtokos, illetve 1454-ben, amikor Som és Pösze plébánosával együtt említik. A középkori Ádánd a mai belterülettől távolabb, a Ketye-pataktól nyugatra feküdt.

Törökvész

A mohácsi vész, majd Buda elfoglalása (1541) után a török csapatok végigrabolták Somogy külső részét, majd 1557-ben megszállták a Balaton déli partját, katonai támaszpontként használva a Sió torkolatát. Foknál török evezősök állomásoztak, s időnként megütköztek a magyar tengeren a tihanyi és a szigligeti sajkás vitézekkel.
A hagyomány szerint a környék falvainak lakossága a török elől a Búlátó-völgyben keresett menedéket, ahol azonban a portyázó csapatok rajtuk ütöttek, és a javaikat, családjaikat védő helyiek közül sokakat lemészároltak – erről a szomorú eseményről kapta nevét a völgy.

A birtokos Perneszy család a török elől elmenekült, majd protestánssá lett. 1572-ben Ádánd a simontornyai szandzsákhoz tartozott, az endrédi nehié területén. Ekkor 7, 1583-ban, pedig 12 adóköteles háza volt.
1577-ben Perneszy András donációt kapott Rudolf királytól somogyi birtokaira, köztük Ketyére (Hetye) és Ádándra.
A török hódoltság alatt a falu történetében hanyatlás következett: 1622-23-ban Veszprém várának 1/2, 1626-ban Hédervárinak 2, 1635-36-ban és 38-39-ben a hazatért Perneszi családnak 1, 1647-ben pedig 1 1/2 háztartás fizet adót. Beszédes számok!
A ma Ádándhoz tartozó többi településről nem történik többé említés. Lakatlanná, pusztává váltak.

Az új kezdet

Az 1606-os zsitvatoroki békét követően megkezdődik a törökök magyarországi uralmának hanyatlása. Az 1630-as évekre Ádánd birtokosai, a Pernesziek is hazatérnek. Túlélő jobbágyaikkal (köztük lehetnek a megmaradt hetyeiek utódai is) új falut alapítanak Ádánd mostani helyén. 1640 körül a falu már itt állhatott. Ekkortájt a pusztán maradt földek művelésére a Felvidékről, a Nyitra vármegyei Újlakról földműves családok települnek be. Az ő leszármazottaik – többek között – az Ádándon ma is honos Lakiak, innen ered a család neve is. Ekkor térhetnek át – urukat követve – a református hitre a törököt helyben átvészelő ős-ádándi családok is. 1646-ban épült a falu vályogfalú kis temploma (körülötte a temetővel) a mai református templom helyén. A község lelkipásztora 1650 körül Lózsi András.

Ádánd ekkor a mai Kossuth Lajos utcának a templomtól a Kis-Koppány hídjáig tartó szakaszából állhatott, keleti oldalán a módosabb, nyugati oldalán a szegényebb telkes jobbágyok parcelláival, felső végén, a dombtetőn pedig az uradalommal. A patak túlpartján pedig löszfalba vájt barlanglakásokban élhettek a legszegényebbek – a török időkben betelepült cigányok. (A hagyomány szerint egyébként először errefelé próbálkoztak az új falu felépítésével, de itt nem találtak vizet.)

Osztopáni Perneszi Jánosnak nem születtek fiú örökösei. Julianna lányát a soproni harmincados Vizeki Tallián Gergely veszi feleségül, Zsófiát Csapody Ferenc. Ekkor jelenik meg Ádándon a falu fejlődését hamarosan nagyban meghatározó Tallián és Csapody család.

A Vizeki Tallián család a Perneszy-birtokokat megörökölve került Somogy vármegyébe, melynek egyik legkiválóbb, legragaszkodóbb családja, közigazgatásának oszlopos szereplője lett. 1610 újév napján nyertek címerújítást. Az első kimutatható ősük Vizeki Tallián János és unokatestvérei. Gergely, az összes somogyi Talliánok őse 1669-ben megveszi Perneszy Jánostól Ádánd falut, Kerekit és Csegepusztát 700 magyar forintért. E birtokokat azonban Gergelynek Perneszy Juliannától, az eladó János fivérének, Istvánnak leányától való gyermekei mégis mint Perneszy-örökséget osztatlanul birtokolták a Csapodiakkal. Gergelynek egyetlen fia Ádám, 1723-ban Vas megye alispánja, nejével, Örményesi Fiáth Borbálával nyolc gyermeket nemzett, akik 1747-ben, özvegy édesanyjuk életében osztoztak meg a Perneszy-örökségből Talliánokat illető harmadon.

A családnak kiterjedt birtokai voltak Somogyban és a Balaton környékén. Vizeki Tallián Ferenc lovassági ezredes révén ők a névadói a Balaton-felvidéki Taliándörögd településnek is.

Perneszi János halálával az ősi Osztopáni Perneszi család fiúágon megszakad. A leányági és oldalági örökösök között hosszas birtokviták kezdődnek. Ezekből a Csapodiak kárára átmenetileg oldalági Perneszi rokonok kerülnek ki győztesen, így 1695-ben Babócsay Ferenczné Perneszi Anna Julianna és Perneszi Zsigmond a falu birtokosai.

1685-1699 között a Szent Liga kiűzi Magyarországról a törököt.

“…Egyebet nem tud, hanem hogy ezen fatensnek (tanúnak) magának is az fiát meg vesztették, az mikor panaszkodott felőle, Rostási Imréné azt mondta, hogy ládd, ládd, ugyan miért mondtok mindenkit boszorkánynak? És ugyan elvitte az fatens máshova gyógyítani a fiát, de az orvos asszony sem gyógyíthatta meg (az ki Ádándon lakott), azt mondván, hogy nálatok lakik az, ki meg vesztette…”

(Részlet Szántó Istvánnak egy 1695-ös boszorkányperben tett tanúvallomásából)

1703-1709 között II. Rákóczi Ferenc szabadságharca verte fel a település csendjét. A Siót kiterjedt, járhatatlan mocsarai jelentős védvonallá emelték, a berek nádrengetege pedig remek búvóhelyet nyújtott a kurucok számára. (A környék elárasztott völgyei – hisz a Siót az 1600-as években katonai okokból Mezőkomárom alatt elrekesztették – már ekkor nagyon megnehezítették a császári csapatok mozgását – 1730-ban Ádándnál még 5 kilométeresre szélesedett ki a Sió.) Heister 1709-ben foglalta el a hídvégi erősséget – ezzel a Sió-vonal hadászati jelentősége megszűnt.

1715-ben 11 háztartást jegyeztek fel. Egy 1720-as úrbéri birtokos összeírásból név szerint is ismerjük Ádánd telkes jobbágyait (Az ő leszármazottaikat tekinthetjük Ádánd őslakosságának): Vincze György bíró, Tóth Miklós, Rusa János, Ábrahám János, Laki Gergely, Cseh István, Vincze Ferenc, Császár János, Szőke Ferenc, Tóth István, Vincze Mihály, Rosa Mihály, Kis Tamás, Jó István, Tóth Vince. Ők még élénken emlékezhettek a Rákóczi szabadságharcra, az idősebbek pedig a török kiűzésére (1685-1699) is. Hamarosan tanúi lehettek a község robbanásszerű fejlődésének, és a puszták művelésbe vonásával a lélekszám viharos növekedésének.

Felvirágzás

Az 1730-as évekre lezárulnak a birtokperek, így végül a község felerészben (Perneszi Zsófia örökségeként) a Zalalövői Csapody, felerészben pedig (mint Perneszi Julianna öröksége) a Vizeki Tallián család birtoka lesz. Látványos fejlődés kezdődik: Ádánd 1734-ben már 617 lakosú mezőváros. Kiépül a falu új negyede a Tallián család csinos barokk kúriájával, melyet Tallián János építtetett. (Erről a szép, nemesi lakóházról részletesebben is olvashatunk a falu nevezetességeit bemutató oldalon.) A kúriával átellenben, a Ságvári Endre utcában ma is áll a Tallián uradalomhoz tartozó, XVIII. századi magtár.

A református egyház anyakönyve 1734-ben kezdődik. Ekkor Hollósi István a község lelkipásztora. 1742-ben épül fel a község második református temploma a régi, vályogfalú imaház helyett – ezúttal fából.

A XVIII. század első és második harmada a helyi birtokos nemesség számára is a majorság kiépítésének, az allodiális földek növelésének időszaka volt. Hamarosan sorra kiépülnek Ádánd majorjai, és megindul bennük a gazdálkodás. Elsőként a Selyem major, amely a legeltetésre kiválóan alkalmas, finom szálú fűről, a Selyem-rétről kapta a nevét. Ez a mai Felszabadulás utca északi részén feküdt, ma beépített terület.

(Megjegyzés: Talán sokan megmosolyogják a helytörténetben itt-ott váratlanul felbukkanó, a szovjet megszállás és a proletárdiktatúra évtizedeit idéző, máig létező utcaneveket. Ezeket a község szívesen megváltoztatná, azonban ennek költségei egyelőre meghaladják az önkormányzat anyagi lehetőségeit.)

Ezt a következő évszázadban az Új major (későbbi nevén Kereszély, majd Vaskereszt major – itt elsősorban állattenyésztéssel foglalkoztak) és a Potoli major követte a mai Sabak területén. Ugyancsak fontos majorságok működtek később Erzsébet- és Oroszi-pusztán.

A majorsági cselédek, föld nélküli zsellérek (ellentétben az őslakos, protestáns jobbágyokkal) általában katolikusok voltak. Ők állíthatták a majorokhoz vezető bekötőutak kereszteződésénél a feszületeket, illetve a Talliánok számukra építtették a barokk stílusú katolikus templomot, melyet 1747. június 24-én szenteltek fel. A család ennek a sírkamrájába temetkezett.

(A régi, Perneszi uradalomhoz tartozó református telkes jobbágyok és a nincstelen, katolikus zsellérek – “a puszták népe” – viszonya nem lehetett teljesen feszültségektől mentes. Leszármazottaik még hosszú évszázadokig ferde szemmel méregették egymást.)

1766-ban Krieger Sámuel átfogó felmérést készít a Balatonról és vízrendszeréről. Azokra a térképészeti és vízrendezési felvételekre és tervekre, amelyekben az akkor mindössze 26-27 esztendős kiváló mérnök elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a Zalától a Balatonon át a Sió dunai torkolatáig tartó vízrendszert egységes egésznek kell tekinteni és a jövendőben is csak ily módon foglalkozni vele. 1769-ben Vertics Ferenc a Sió mente mocsarait térképezte fel – ez képezi majd az alapjait a Sió későbbi szabályozásának.

II. József rendeletére a XVIII. század második felére megszűnnek a templomok körüli, belterületi sírkertek. Ekkor létesül új helyén, a falu akkori szélén túl a község ma is használatos temetője.

A református templomhoz 1767-ben fa torony (harangláb) épül. A fatemplomot 1778-ban újabb vályogfalú templom váltja fel.

1780-ban született Ádándon a később tisztelve emlegetett Tallián Boldizsár, aki Somogy vármegye alispánja lett.

1796-os írások alapján:

“Adánd. Magyar falu Somogy Vármegyében, birtokosai Perneszi, és más Uraságok, lakosai katolikusok, és reformátusok, fekszik Kiletihez, mellynek filiája nem messze. Igal mező Városától három és negyed mértföldnyire, határjának termésbéli tulajdonságai meglehetősek, legelője nagy, s szőlő hegye termékeny, fa helyett náddal élnek a lakosok, melly elegendő van határjában, jó tulajdonságaihoz képest első osztálybéli.”

XIX. század

1810-ben Somogy megye alispánja arról panaszkodik Tallián Ferenc királyi biztosnak, hogy Veszprém és Fejér megyei pásztorok Ádánd és Hídvég körül átjárnak Somogyba, és a juhnyájakat betyárok módjára elhajtják, ezért kezdeményezi a Sió mocsarainak lecsapolását. A Sió vízimalmainak és ezek gátjainak elbontása 1820-ban megkezdődött.
1812-ben Ádánd mezőváros több földesúr pompás lakóházáról nevezetes. Ebben az évben a helység országos vásárok tartására nyer kiváltságot.

1816 júniusi látogatása után ezt írja a református templomról Bátori Gábor püspök: “A templom is, de kivált a torony romladozott.” – Ám a mai templom 1825-ös megépüléséig még ez szolgálja a híveket.

“Ádándon és környékén az 1800-as években már mintegy száz zsidó lakott, akik 1816. alapították meg a hitközséget Spitzer Dávid, Schwarc Kálmán és Kohn Jakab kezdeményezésére. Suszmann és Spitzer Vilmos voltak a hitközség első rabbijai, mindketten kiváló talmudisták. Az első elöljárók Spitzer Gábor, Ney Farkas és Kohn Éliás voltak, valamennyien gazdálkodók. A hitközség alakulásával körülbelül egyidejűleg létesült a Chevra Kadisa, melynek jelenleg Neiser Sándor az elnöke. 1864-ben már megvolt a hitközség népiskolája, melyben kezdettől fogva magyar nyelven folyt a tanítás. A hitközség ádándi temploma szép stílusban épült, emeletes templom.”

1813-ban állítják fel a katolikus templom kertjében a Nepomuki Szt. János szobrot, 1816-ban pedig az Immaculata kápolnát.
1828-ban Ádánd a Talliánok, az ősi Perneszi család helyébe lépett Csapodiak és a Nagy család birtoka. Kaposvár és Szőlősgyörök mellett a harmadik mezővárosa a megyének, 192 házban, 1410 lakossal.
A központban, a Pernesziek régi, XVII. századi kastélya helyén 1820-27 között klasszicizáló későbarokk (copf) stílusban megépül a Csapody kastély. Ekkoriban épülhetett a Selyem majorhoz vezető út sarkán a Csapody uradalomhoz tartozó egykori kúria, a gazdatiszti ház is.
A községben sok áldozatot szedett az 1831-ben kitört kolerajárvány.

A régi vályog imaház helyett, 1820-ban kezdték építeni az eredetileg fazsindelyes, barokk stílusú református templomot. 1857-ben először a templomhajó tetejét bádogozzák, majd 1863-ban a toronysapka kap vörösréz borítást. 1886-ban egy tűzvészben teljesen leég az egész tetőzet és megsemmisül a toronyóra is.

A szabadságharc és a reformkor

A szabadságharcban sok ádándi vett részt honvédként vagy nemzetőrként.

1849. szeptember 24-én temették el Ádándon Kovács János honvéd káplárt (tizedest) 22 évesen.

A szabadságharc bukása után az ádándi határában álló öreg vízimalmok (így például a Ketye-patak malma) bujdosók és betyárok búvóhelyeivé váltak.

Laki János 1925-ben mesélte, hogy öregapját az ádándi szőlőhegyen felkereste egy öreg betyár. Bort parancsolt: “Ember, bort!” Második alkalommal a viszonzás sem maradt el. A betyárbecsület úgy kívánta, hogy nem maradt adós, és egy fél birkát dobott az öregapja lába elé, a pinceajtóba. Nem szólt, csak az ujjával intette, hogy: “Aztán egy szót se!”

“Somogyban mintegy négyszáz apró község, major és puszta, mindegyik háta mögött a vár: az erdő; hat szolgabíró és nyolc úriszék tartotta fenn bennök a rendet, és a faji jelleg, az ősidőkből átszármaztatott függetlenségi hajlam, mely a viszontagságos harci korszakokban makacssággal és furfanggal fegyverkezett; mely készebb volt erdőre szaladni és bujdosóvá lenni, mint magát a legkisebb fegyelemnek vagy fenyítéknek alája adni; amely a megtámadása esetén elszánt ellenállásban nyilatkozott.”

1849. március 2-án Roboz István író Csapody Pál vendége volt. Itt, a piramistölgyekkel, vadgesztenyékkel, páfrányfenyőkkel körülvett kastélyában írta “Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett” című versét, melyet francia, angol, olasz, német, lengyel nyelvre is lefordítottak. Roboz István így ír a vers születéséről:

,,1848-ban, mint pápai jogász haza jövén Kötcsére, ott voltam birtokomon; s mint igénytelen szereplő, de kuruc szónok belekeveredtem a tabi képviselőválasztásba. A mi jelöltünk volt Csapody Pál nagybirtokos s neves lótenyésztő, szabadelvű ember; a nép jelöltje volt Madarász. Madarász annyit ígért a népnek, hogy mi nem bírtunk vele s a választáson el is buktunk, habár nem csúfosan. 1849 márciusában Csapody Pál meghívta ádándi kastélyába választóinak törzskarát, többek között engem is, ki egyik szónoka voltam. Mi már ott találtuk, mint véletlen vendégeket, báró Wesselényi Miklóst, báró Kemény Zsigmondot, gróf Viczayt stb. Estve vacsoránál a kápolnai csatáról vitatkoztunk s mohón olvastam fel a Kossuth Hírlapjának erre vonatkozó közleményét. A világtalan báró Wesselényi lelke megható felköszöntést mondott, mely célzás akart lenni; többek közt a következő szavakra emlékszem; A nap, maga bár hideg, a magasból oly erővel lövellte rám sugarát, hogy belevakultam. Vacsora után maga Csapody kísért fel Kazay Miklós barátommal (jelenleg megyei tisztviselő) egyik emeleti szobába, hálásra. Itt írtam éjféli órákban a Kossuth imát. Másnap tíz órakor reggelinél engedelmet kértem, hogy felolvassam; ami meg is történt.”

1851-ben így írnak a településről:

“Ádánd, magyar mező város Somogy vmegyében, a Sió vize mellett, 598 kath., 783 ref., 173 zsidó lakossal. Ref. anya, kath. fiók szentegyházak. Synagóga. Határa nagy és termékeny, bort is termeszt. Csapody Pálnak itt telivér ménese van. Földes ura Csapody s mások, utolsó posta Sió-Fokhoz 1 óra.”

Csapody Pálnak híres telivér méneséből összeállított ötösfogat szállította Ferenc József császárt Kaposvárról Keszthelyre, gróf Festetics Taszilóhoz 1850-ben. Említésre azért érdemes ez az eset, mert egy hajtásban tette meg az utat, ami 85 kilométer. Az uradalmi istálló épülete ma is áll. 1850-1851 a képzőművészet terén is jeles az itt élő embereknek, ugyanis Albert Zimmermann festő elkészíti Ádánd című festményét.

A Csapody család vitathatatlan érdeme a lótenyésztés felvirágoztatása Ádándon. Az 1845. augusztusi fedezési jegyzőkönyv szerint Somogy megyében ekkor húsznál kevesebb fedezési istálló működött. Ebből az egyik Ádándon. A települést azon hét helység között sorolják fel az 1880-as években, ahol a megyében magas színvonalú, minőségi lótenyésztés folyik.

Az 1853. március 2-án kiadott császári nyílt parancs kimondta az úrbéri kapcsolatokból származó “jogok, járandóságok és kötelezettségek” megszűntét. Elismerte, hogy az úrbéres földek állami kárpótlás mellett a paraszt tulajdonába mennek át. Ezzel Ádánd jobbágytelken élő népe egyszerre az általa használt föld tulajdonosává vált. Kialakult a Kossuth Lajos utcai “gazdasor” és ezzel a gazdaréteg – ezzel azonban nőtt a különbség is a telkes gazdává vált református őslakosság, és a pusztákon, majorokban élő cseléd- és zsellérréteg között.

Csapody Pálnak, Ádánd utolsó földesurának (a jobbágyfelszabadítás után már csak földbirtokosok követték) életét “víg asztaltársaság körében futtatások, agarászat és kártya töltötte ki. Ily életmód mellett nagy vagyona gyorsan fogyott, és végül egészen tönkrejutott.” Gyermektelenül halt meg.
1856-tól több birtokosa is volt a településnek, gróf Wickenburg, majd a Tallián család, később az osztrák Satzger Keresztély vásárolta meg a kastélyt s annak birtokát családja számára. Ő maga nem beszélt magyarul, ezért Ausztriából és Bajorországból német nyelvű cselédeket és mesterembereket hozott magával. Az ő emléküket őrzi Ádándon a legtöbb német csengésű családnév.

Az 1860-as években Lalimann francia szőlőbirtokos területén megjelent a szőlő legveszedelmesebb kártevője, a filoxéra, mely gyorsan elszaporodva egész Európa virágzó szőlőkultúrájában mérhetetlen és pótolhatatlan kárt okozott. Magyarországon 1875-ben, a Balaton környékén, Balatonfőkajáron 1878-ban észlelték először a kártételét és másfél évtized alatt szőlőültetvényein kétharmadát elpusztította. A környező községek közül először, 1885-ben Ádándon és Kilitiben, majd sorra 1887-ben Andocs, Őszöd, Tab, Bábony, 1888-ban Endréd, Kőröshegy, Zamárdi, Kereki községekben jelentkezett a kártétel.

Bár a XIX. század második felére már többségbe kerülhetett a katolikus lakosság, a társadalmi és vagyoni különbségek igen nagyok: a 70 földdel bíró református családra mindössze 10 katolikus gazda jut. A községben nem jellemző a Dunántúlon amúgy gyakori “egykézés”:

Törvénytelen gyerek születésére évente átlag egy-két eset vehető fel. Bizony be kell vallani, nagyobb számban is jelentkeznék, ha az újabb kor civilizációjának átka – a magzatelkenyés – népünk előtt ismeretes nem volna; szomorú való, de szépítgetnünk nem lehet, hogy az országszerte, főként magyar fajunknál uralkodó s nemzetiségünket is elcsenevészesedéssel fenyegető átkos bűn egyházamban is dúl, különösen gyakorolván e gyalázatos kenyérkereseti forrást a községünkbe ősidők óta betelepült vályogvető és muzsikus cigányok asszonyai, kik fajuk leleményes csalásainál fogva hízelgik be magukat a jobb módú családok nőinek kegyébe, s soha utol nem érhetőleg, bizonyára a család vagyoni kárára űzik gyalázatos mesterségüket. De mindemellett is a magzatelhajtás községünkben mégsem oly nagy mérvű, mint például a baranyai népnél, vagy csak vidékünk néhány községében is, mert egy családra, átlag, számíthatunk négy születési esetet; vannak családok különösen néhány, vidékről leányt hozott családban egy-két gyereknél több nem születik, de a legtöbbnél 4-6 születés is van. – (Somogyi Kálmán lelkipásztor, 1887)

1863-64-ben Jut és Ozora között elkészül Sió szabályozása és a gátak megépítése, ezzel együtt Siófoknál a zsilip és a hajókikötő. 1897-ben megalakul az Ádándi Tűzoltók Egyesülete.

A Mocsolád-Tab-Siófok HÉV törzsrészvénye

A századforduló környékén kiépül a Kaposvárt Siófokkal összekötő vasútvonal. Ennek az első része 1894-ben nyílt meg Kaposvár-Mocsolád HÉV-ként. A felső szakaszt 1904-1906 között építtette a Mocsolád-Tab-Siófok HÉV. (A vasútépítés fő vállalkozója Pallós Ignác volt, aki több vicinális vonal építését követően belebukott vállalkozásaiba, és 1912-ben öngyilkos lett.) A forgalom 1906.10.23-án indult meg, így Ádánd gőzmozdonyon roboghatott be a huszadik századba.

XX. század

A XX. század elején Ádánd postával, távíróhivatallal, vasútállomással, gyógyszertárral rendelkezik. 1910. március 24-én tűzvészben 32 ház leégett. Az I. Világháborúból 24 katona soha sem tér haza. Emléküket a Polgármesteri Hivatal falán két márványtábla őrzi.

A vasút kiépülése új lendületet ad a terjeszkedésnek. A század első felében a régi majorok közül a Selyem majort lassan benőtte a vasútállomás felé terjeszkedő falu, a többiben azonban tovább folyt a gazdálkodás.

1921-ben, a helyi zsidó polgárság aktív közreműködésével megalakul a máig működő sportegyesület. A század első felében Ádándon ezen kívül összesen tíz polgári egyesület működött (zárójelben az alapítás éve):

  • Olvasókör (1890)
  • Önkéntes Tűzoltó Egylet (1891)
  • Chevra Cadisha (1892)
  • Polgári Olvasókör (1911)
  • Levente Egyesület (1925)
  • Polgári Lövészegyesület (1930)
  • Polgári Olvasókör (1932)
  • Római Katolikus Egyesület (1933)
  • Sakkozók Egyesülete (1933)
  • Református Olvasókör (1939)

A II. Világháborúban Ádánd és környéke hadműveleti terület volt. A falut egy teljes hónapra kiürítették. 1945 áprilisában visszatért menekülteket romos házak, és elpusztult állatállomány fogadta. 78 áldozata volt a falunak. A rendet a megalakuló polgárőrség biztosította. Nagy erőfeszítések árán sikerült a háborús károkat helyreállítani, és az élet megindul: színjátszó csoport alakult, és aranykalászos gazdatanfolyam indult.

A háború alatt a református templom is súlyos károkat szenvedett. Tetőzete, ajtói, ablakai összetörtek, boltozata is két helyen beszakadt. Tönkrement az orgona is. A lelkészlakásnak sem maradt ép ablaka, és a melléképület is aknatalálatot kapott. A gyülekezeti tagok fizetésképtelenek lettek. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nyújtott segítséget, és egy uradalmi épület tetőzetének felhasználásával engedélyezte a károk kijavítását.
Ádánd zsidósága a II. világháborúban nagyrészt elpusztult. Árván maradt zsinagógájukat 1950-ben elbontották. Emléküket a község elhagyott izraelita temetője őrzi.

A világháború után az öreg Tallián kúriát államosítják. 1951-es bővítéséig ebben működik a község általános iskolája. Később konyhává és ebédlővé alakítják. A meszelés alatt talán máig megvannak az eredeti, barokk freskók. Az egykori park ma az iskola udvara. A Csapody kastélyt ugyancsak államosították. Utolsó tulajdonosai, a Satzger család külföldre menekült. Átalakított kastélyukban kezdődött meg a mezőgazdasági szakmunkásképzés. A faritkaságokkal beültetett, híres kastélypark elpusztul, az ősfák helyére később mezőgazdasági gépállomás és szocialista stílusú barakkházak épülnek.

1951-ben megalakul a Petőfi MGTSZ. Az 1956-os Forradalom szele a falut is eléri. Ledöntik a szovjet megszállók emlékművét, de a ledöntésben résztvevőknek a saját költségükön kellett helyreállítani – más megtorlás nem volt.

Fekete István 1970-es halála után a Csapody kastélyban működő szakképző iskola felvette az író nevét, így tisztelegve a természethez és mezőgazdasághoz való kötődése előtt.

Út a jelenbe

Láthatjuk tehát, hogy a XX. század háborúi, majd a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra közel fél évszázada bizony ezt a nagy múltú települést sem kímélték. Nemességét kifosztották és elűzték, törekvő polgárságát meggyilkolták, maradék értelmisége jórészt elvándorolt. A parasztság földjeit bekebelezte a téesz, ők maguk vagy itt, vagy a környező városok üzemeiben, sokan a balatoni idegenforgalomban találtak megélhetést. A tehetséges fiatalok számára a tanulás jelentett kitörési lehetőséget – többségük nem tért többé vissza Ádándra. A település hajdani gazdagsága odalett, rangja megfakult, egykori büszkesége megroppant.

1986-ban alakul meg az Ádándi Népdalkör, amelynek tagjai rangos nemzetközi fesztiválokon is fellépnek. Így viszik a falu hírnevét határokon túlra.

A település kutatása közben előkerült címerrajzok, írások alapján 1994-ben Winkler Mária balatonföldvári keramikus öntötte formába a község címerét, és ebben az évben rendezett falunapon mutatták be a lakóknak a falu címeres zászlaját is.

A 90-es években rallycross pálya épült. Évi három alkalommal  rendeztek OB futamokat, azonban a költséges sport és az egyre szigorodó szabályok miatt megszűnt a versenyzés lehetősége.

2007-ben megszűnt a Csapody kastélyban működő Mezőgazdasági Szakiskola – a kastély azóta üresen áll.
2010-ban az általános iskola felvette Fekete István nevét. Ekkor az író mellszobra a kastélyparkból átkerült az iskola udvarába, ahol újból felavatták.

Utószó

Ez az írás főhajtás mindazok előtt, akiknek az általunk ma ismert Ádándot köszönhetjük. Tisztelettel emlékszünk az ősi Perneszi családra, akik a mai falu alapjait lerakták. A művelt és felvilágosult Talliánokra, akik a barokk korban felvirágoztatták és mezővárosi rangra emelték. A Csapody családra, akik híressé és ismertté tették. Tisztelettel emlékszünk Ádánd törekvő, zsidó polgárságára, akiket a II. világháborúban kíméletlenül elpusztítottak. Megemlékezünk a község szorgos és fáradhatatlan parasztságáról, akik évszázadokon át építették a falut, művelték a földjeit. Mindazokról, akik a háború pusztításai után a községet újjáépítették, akik hagyományait és értékeit a mának és a holnap nemzedékeinek megőrizték.

(Ádánd kronologikus történetének elkészítéséhez rendkívül értékes segítséget nyújtottak Ruzsa Miklós helytörténeti jegyzetei)

Nemes Zoltán