márc 112012
 

Kilátó épülhet Ádándon pályázati támogatással, a hajdani Csapody-kastéllyal szemben, a löszdomb tetején. A templomtoronynál is magasabb pontról jól belátható lesz a Balaton keleti medencéje.

Pollák Tibor ádándi polgármester arról is tájékoztatott: kivilágítása napelemes módszerrel működhet. Ugyancsak pályázati támogatással kerékpáros pihenőhely is létesülhet, de amit ennél is jobban várnak az ádándiak: esély nyílt a településen átvezető út felújítására.

– Ezt a pályázatot a közútkezelő adta be és lehetővé válna ennek révén a 65-ös és a 70-es főút között Ságváron, Ádándon, Siójuton és Balatonszabadin át kanyargó alsóbb rendű út teljes korszerűsítése – így a polgármester. – Ehhez csatlakozhatnak majd a helyi útjaink, melyeknek a rendbe tételére a nyáron induló szennyvízcsatornázás után kerülhet sor.

(Fónai Imre cikke a Somogyi Hírlapból)

aug 262011
 

Kedves olvasók!

Főleg nyáron, illetve nagyobb rendezvények előtt látogatóink egyre gyakrabban keresnek honlapunkon ádándi szálláslehetőséget, vendéglátóhelyeket. Így volt ez a legutóbbi falunap környékén is – ilyet azonban eddig nem tudtunk ajánlani.
Ez adta az ötletet, hogy a honlapot két új oldallal bővítsük. Az egyiken hamarosan bemutatjuk az évről-évre ismétlődő rendezvényeinket, rendszeres programjainkat, a másikon pedig leendő vendégeink számára ajánlunk szálláshelyeket, étkezési lehetőséget Ádándon. Ehhez várjuk a helyi szolgáltatók jelentkezését, akik számára ingyenes megjelenési- és reklámlehetőséget kínálunk honlapunkon.

  • Ha önnek van egész évben vagy időszakosan kiadó szálláshelye Ádándon,
  • ha éttermet, sörözőt, látogatható borpincét működtet a településen,
  • ha vendéglátással foglalkozik, és szolgáltatását szívesen reklámozná,

hirdessen Ádánd honlapján! A jelentkezéshez kattintson ide!

nov 182010
 

A helyi választási eredmények kihirdetésével egy időben új szavazást indítottunk “Melyek a legfontosabb fejlesztendő területek Ádándon?” címmel, amelyben a településfejlesztés lehetséges irányaival kapcsolatos kérdéseket tettünk fel olvasóinknak.

Melyek a legfontosabb fejlesztendő területek Ádándon?

  • Infrastruktúra - szennyvízhálózat, korszerű vízmű (76%, 22 szavazat)
  • Környezetvédelem - ökoturizmus, környezettudatos nevelés (41%, 12 szavazat)
  • Idegenforgalom - szálláslehetőségek, vendéglátás, turizmus (41%, 12 szavazat)
  • Vállalkozások - magángazdaságok, helyi kisvállalkozások támogatása (34%, 10 szavazat)
  • Informatika - teleház program, oktatás, távmunka lehetőségek (24%, 7 szavazat)
  • Ipar - zöldmezős beruházások, termelő üzemek létesítése (21%, 6 szavazat)
  • Mezőgazdaság - korszerű technológiák meghonosítása (10%, 3 szavazat)

Összes szavazó: 29

Loading ... Loading ...

A kérdőívet összesen 29 látogatónk töltötte ki. Szavazónként három válasz volt megjelölhető, így összesen 72 szavazat érkezett. A válaszadók meglepően alacsony száma miatt az eredmények semmiképpen nem tekinthetőek reprezentatívnak – egyszersmind rávilágítanak a legtöbb hazai kistelepülést sajnálatosan jellemző problémára: a passzivitásra, illetve a helyi közügyek iránti feltűnő érdektelenségre. Lássuk tehát a részleteket!
Tovább »

júl 162010
 
Sovány csárda

Klikk a többi képért!

Ha a szomjas utazó egy ilyen forró nyári napon Ádándra téved, a magyar falvakra jellemző gazdag választék várja vendéglátó helyekből. Akad családi ház garázsában kialakított háztáji sörkimérés, vidám (gyerek?)rajzokkal díszített falú, jellegzetes falusi csapszék, hamisítatlan, szocreál presszó, nehéz szagú, bádogasztalos italbolt – ám üde színfoltot képvisel mindezek között a Széchenyi utcában található Sovány csárda.

A tulajdonos, Éberhardt József remek példáját nyújtja, hogyan teremthető meg egy kis kreativitással, apró ötletekkel az egyedi jelleg és a személyes, közvetlen hangulat. Ha belépünk a kívülről meglehetősen jellegtelen épületbe, belülről a helyiség egyszerre tűnik néprajzi múzeumnak, helytörténeti gyűjteménynek és régiségboltnak: a falakat mindenütt régi korok használati tárgyai borítják, kezdve a paraszti élet mindennapi eszközeitől öreg rádiókon és hangszereken, tőrökön és bajonetteken át a régi vasalókig.
Ha tehát Ádándon jár a szomjas utazó, feltétlenül térjen be egy italra a Sovány csárdába; érdekes kis színfoltja ez a településnek.

© 2010-2012 Ádánd község honlapja Készült a település önkormányzatának megbízásából. Levél a szerkesztőnek