Ezzel a verssel kíván a honlap minden kedves olvasójának boldog húsvéti ünnepeket a település önkormányzata nevében is:
(a Szerk.)
Ezzel a verssel kíván a honlap minden kedves olvasójának boldog húsvéti ünnepeket a település önkormányzata nevében is:
(a Szerk.)
Ádánd község Önkormányzatának képviselő-testülete az 1999-ben készült, elavult rendezési terve helyett a község új Településrendezési tervének elkészítésével a Tájterv Műhely Kft.-t bízta meg. A koncepció 2011. novemberében készült el, figyelembe véve a helyi lakosság kérdőívre adott válaszait. A koncepció célja, hogy integrálja a település folyamatos működésének, fejlesztésének és vezetésének feltételeit, továbbá hosszú távra irányt mutasson a település lakosságának, valamint a helyi döntéshozóknak a közös értékekre és célokra összpontosítva – a településfejlesztéssel kapcsolatos döntések meghozatalában.
A Településfejlesztési koncepciót a képviselő-testület 83/2011.(XII. 15.) Kt. határozatával jóváhagyta, mely honlapunkról a linkre kattintva letölthető.
Ugyancsak letölthető a jelenleg hatályos Rendezési Terv szennyvíz-beruházással kapcsolatos módosítása, amely tartalmazza a beruházás előkészítésének teljes dokumentációját. (Figyelem: nagy fájl, PDF, 35Mb!)
“Az új évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.
Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.”
Arany János fenti soraival kívánok a település önkormányzata nevében is eredményekben gazdag, nagyon boldog új évet minden kedves olvasónknak!
(A szerkesztő)
Magyarországon 2011. október 1. és 31. között népszámlálást tartanak. A teljes körű összeírás kiterjed a természetes személyekre és a lakóegységekre, a 2011. október 1-jén 00.00 órakor fennálló állapot alapján.
A lakosság részéről az adatszolgáltatás kötelező, kivéve a nemzetiségre, a vallásra, a tartós betegségre és a fogyatékosságra vonatkozó kérdéseket. Az adatszolgáltatók kötelesek a népszámlálás körébe tartozó adatokat a valóságnak megfelelően megadni. A népszámlálás statisztikai célú, egy adott pillanatra, az eszmei időpontra vonatkozó személy- és lakásösszeírás, amely alapvető jelentőségű adatokat biztosít az ország lakosságáról, a népesség fontosabb demográfiai, iskolázottsági, foglalkozási jellemzőiről, a háztartások és a családok összetételéről, valamint a lakások főbb jellemzőiről.
A 15. népszámlálással kapcsolatban további részletes tájékoztatás található a népszámlálás hivatalos honlapján.
Tisztelt olvasó! Kedves lakótársaink!
Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy április 19-i ülésén újjáalakult az Ádándi Polgárőr Egyesület. A taggyűlés Bognár Józsefet bízta meg az Egyesület vezetésével. A vezetőség tagjai még: Németh Attila és Franta Géza.
Az elmúlt 5 évben sajnálatos módon nagyon ellaposodott és ellehetetlenült az Egyesület munkája, ami a sok negatívumok összeadódásából és az érdektelenségből is származhatott. Szükség volt a megújulásra! Az iratanyagok átadásának késlekedése hátráltatja az érdemi munka elkezdését és a tisztánlátást helyzetünkre vonatkozóan. Tovább »
| © 2010-2012 Ádánd község honlapja | Készült a település önkormányzatának megbízásából. | Levél a szerkesztőnek |