Népdalkör

 

Az Ádándi Népdalkör Erdélyben

kopjafaAz Ádándi Népdalkör június 27-től július 1-ig erdélyi körutazáson vett részt. Azokat a helyeket is igyekeztek felkeresni, ahol a 23 év alatt még nem jártak. Így jutottak el Brassóba, Törcsvárra, Szinajára. Sokak kérésére ismét jártak a Gyilkos-tónál, a Békás-szorosban, Korondon, Csíksomlyón és még sorolhatnám. A legfontosabb úticél Csíkmadaras, Ádánd testvértelepülése volt. A népdalkört régebbi kapcsolat fűzi a településhez, ezért szinte hazamentünk! No és a Hargita! Kopjafát állítottunk a Hargita csúcsán, melyet Antal Tibor erdélyi faragó barátunk ajánlott fel a népdalkörnek és Ádándnak! A 49 fős csoportunk végtelenül örült a lehetőségnek, hogy megörökíthettük barátságunkat a székelyekkel! A kopjafára azt véste a készítő: “Összetartozunk! Ádánd és Csíkmadaras, 2013. Állíttatta az Ádándi Népdalkör, készítette: Antal Tibor és családja.” Köszönjük minden ádándi nevében! Büszkén énekeltünk a Hargita csúcsán, hiszen egy ilyen esemény nem adódik minden ember életében. Nekünk megadatott! A madarasi színpadon a Hargita Állami Székely Népi Együttessel léptünk fel a helyiek mellett, elképesztő nézőközönség előtt. Köszönjük, hogy ott lehettünk! Mi is szeretettel várjuk a madarasiakat, bármikor jönnek Ádándra! Most azzal hívjuk őket, amivel ők szoktak,” Hogyha erre járnak, jöjjenek bé nálunk, a kapunk kitárva, s a szívünk se zárva!…

Házi Ferencné
Művészeti vezető

A kassai dómban szólt a dal
avagy: felvidéki portyán a népdalkör

Ha a népdalkör határon túli kirándulást tervez, a cél mindig az, hogy minél több történelmi emlékhelyet, nevezetességet meglátogasson. Kárpátalján Rákóczi nyomába eredtünk. Idén a felvidéki utunk alkalmával ki sem kerülhettük volna a nagyságos fejedelem emlékét, hisz az a terület jórészt az ő birtokainak része volt, így a kuruc kor emlékeiből is sok található itt.
Mindjárt az első Krasznahorka büszke vára. A róla szóló dalt Rákóczi hamvainak hazahozatala alkalmából írta egy Andrássy-grófnő 1906-ban. Az Erdélyből származó Andrássyak a XVI. századtól 300 évig birtokolták a várat, Rákóczi is lakott benne. A szabadságharc bukása után a császár minden magyar várat leromboltatott, hogy ne legyen több rebellis fészek az országban. Ez a vár azért menekült meg, mert kastélynak minősítették. Az országútról nagyon szép látványt nyújt, igazi turistacsalogató. Magyar nyelvű vezetéssel is látogatható. Most itt helyszűke miatt nem tudom részletezni a látnivalókat, csak a festményekre hívom fel a figyelmet. Köztük van ugyanis a lőcsei fehér asszony is, aki elcsavarta a fejét a kurucgenerális várúrnak.
Késmárk szintén a kuruc korra emlékezteti a magyar történelem ismerőit, hiszen a Thököly-család élt itt. Szokatlan, hogy a vár nem egy hegytetőn, hanem a mai városközpontban található.
Eperjes a Thököly-féle kurucfelkelésnek „köszönhette” leggyászosabb napjait. A császári zsoldban álló Caraffa tábornok, az „eperjesi hóhér” 300 gazdag polgárt válogatott kínzásoknak vetett alá, 24-et ki is végeztetett a város piacán. A felségárulás vádja csak ürügy volt a javak megszerzésére. Eperjes szerencsésebb időkben másról volt nevezetes. A „Tarca parti Athén” mint iskolaváros, óriási szerepet töltött be a művelődésben.
Lőcse sokaknak a Mikszáth-regényből ismert „fekete város”. Érthető hát, hogy kerestük a filmből ismerős helyeket. Vasárnap érthetetlen módon Szlovákiában a templomokon kívül semmit sem találtunk nyitva, így a városházát csak kívülről tudtuk szemügyre venni. Séta közben elgyönyörködtünk a szepességi szász építészet szép reneszánsz házaiban. Sokan voltak kíváncsiak a szégyenketrecre, ahova a nyelves kofákat, vagy a ledér hölgyeket tétette szemlére a városi tanács. Az érdeklődők belépőt váltottak a Szent Jakab-templomba, ahol a világ egyik legszebb és legnagyobb, fából faragott gótikus főoltára látható. Lőcsei Pál remekművét a lőcseiek sem Ferenc Józsefnek, sem a londoni múzeumnak nem adták el.
A Poprádhoz tartozó Szepesszombat templomának szintén híres a szárnyas oltára. A bejáratnál fényképek tanúsága szerint 2003-ban az angol királynő is járt. Fogadni mernék, hogy elmulasztották megemlíteni a fenségnek, hogy ez eredetileg magyar műemlék!
Kassa már bizonyára sokaknak ismerős. Sajnos, csak keveset tudok most írni róla. Ottani idegenvezetővel tettünk sétát, nehogy valakit dutyiba zárjanak közölünk, ha egy épületre mutatva mond valamit a többieknek. A dóm altemplomában koszorút helyeztünk el Rákóczi szarkofágja előtt, s énekeltünk is. A rodostói ház mását csak kívülről tudtuk megnézni, mert hétfőn ott is zárva vannak a múzeumok.
Ha már odaát jártunk, Rákóczi nyughelyétől a bölcsőhelyig is elzarándokoltunk. A határ közeli Borsiban található az az épület, ahol 1676 tavaszán látta meg a napvilágot történelmünk e dicső alakja.
Úti beszámolóm végére hagytam kirándulásunknak azt az állomását, mely közölünk soknak talán a legnagyobb élményt jelentette: a dobsinai jégbarlang. A parkolóhelytől 25 percnyi sétával lehet megközelíteni. Hogy zárás előtt odaérjünk, ezt a kaptatót fújtatva, lihegve 15 perc alatt kellett megjárnia a 6 és 83 évesnek is. Lent aztán csodálatos látvány lett a jutalma eme sportteljesítménynek. Elállt szeme-szája annak, aki először látta az elénk táruló tündérvilágot. Ilyen lehet a mesebeli üveghegy, a jégkirálynő kristálypalotája. A látványt leírni kevés a szó, ezt látni kell!
E kirándulásunkról is sok szép élményt hoztunk haza magunkkal. Ezek az emlékek feledtetik a magyar feliratok hiánya okozta bosszúságot, hiszen ha valamit elhallgatnak, az attól még létezik. A múltunkat nem vehetik el tőlünk, amíg lesz magyar, aki emlékezik. Egy-egy ilyen kirándulással egy icipicit talán mi is hozzájárulunk ehhez.

Neisz Péterné

Kárpátalja

Régi álmunk teljesült, amikor idén – 2010. májusában – Kárpátaljára utaztunk. Népdalkörünknek már volt környező országok magyarjaival baráti kapcsolata. Elmondhatjuk, hogy már Kárpátaljával is van!
A csodálatos természeti szépségekkel megáldott, vendégszerető vidék, a sajátos történelemmel és kultúrával rendelkező Kárpátalja legszebb építészeti emlékeit néztük, csodáltuk meg négy nap alatt. Beregszász, Nagyszőlős, Huszt, Técső, Rahó-Európa közepe, Beregszentmiklós, Beregvár, Szolyva, Munkács (Vár) felejthetetlen élményt nyújtottak csoportunknak.
A Vereckei-hágón álló emlékmű kirándulásunk csúcspontja volt. Soha nem gondoltuk, hogy mi oda is eljutunk. A közös éneklés, a havas Kárpátok látványa, magyarságunk megelevenedése könnyeket csalt a szemünkbe. Úgy éreztük, kicsivel a föld felett járunk.
A kárpátaljai út képei a galériában >>

„Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek;
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?…”

Házi Ferencné
Művészeti vezető

Erdély

Tavaly – 2009. júliusában – negyedszer jártunk Erdélyben. Aradunk koszorúztunk, majd Vajdahunyad várát csodáltuk meg. Déva várát is „meghódítottuk”. A dévai árváknak adományt vittünk. Gyulafehérváron jártunk az érseki székesegyházban, ahol a Hunyadiak kőszarkofágjaik láthatók. Segesváron sétát tettünk a vár középkori várnegyedének zegzugos, hangulatos utcáin.
Csíkmadarasra a barátainkhoz a Szép-Szász vidéken érkeztünk, ahol nagy-nagy szeretettel fogadtak. Másnap a Hargita csúcsán jártunk ahová ki traktorral, majd gyalogtúrával, ki teherautóval jutott fel. A „Madarasi-keresztnél” mindent elénekeltünk, amit kellett és amit csak bírtunk. A borsika tövisének szúrásait az esti banketten elfelejtettük. Betértünk a Csíksomlyói kegytemplomba, aztán a Gyimesek csodálatos hegyeiben gyönyörködtünk, majd az ezer éves határon néztünk át Moldovába. Nemzeti szalagunkat az utolsó őrház emlékoszlopára kötöttük. Elmondhatjuk, hogy mi ádándiak is meglengettük a magyar zászlót a Rákóczi-vár romjainál. Korond, Békás-szoros, Gyilkos-tó, majd Székelyudvarhely (szállás) szépségei után a Marosvásárhely, Kolozsvár, Király-hágó, Nagyvárad útvonalon érkeztünk haza ismét egy életre szóló élménnyel!
Az erdélyi út képei a galériában >>

Házi Ferencné
Művészeti vezető