Egymillió forint fejében hajlandó csak hozzájárulni az egyik szomszéd, hogy öt centis szigetelőréteggel burkolják be az ádándi óvoda telekhatáron álló falát.

Szöges ellentét
Kihelyezett rendkívüli ülésen, az óvodában próbált egyezségre jutni az ádándi képviselő-testület a szomszédokkal – sikertelenül. A többi szomszéd hozzájárulását adta, a napokban el is készült a beruházás, csak éppen hiányosan: az Ábrahámék felőli falat kihagyták, azt nem szigetelték. Ádánd önkormányzata 5,7 millió forintot nyert a belügyi tárca pályázatán az óvoda külső hőszigetelésére, amihez 1,4 millió forint saját erőt biztosítottak. Az épületet öt centiméter vastag hőszigetelő rendszerrel burkolták, majd színezték – egyelőre csak három oldalon.
A telekhatáron álló óvoda egyik szomszédja úgy nyilatkozott: akkor adja hozzájárulását, ha az önkormányzat megvásárol ingatlanukból egy akkora részt, amennyire a hőszigetelés átnyúlik hozzájuk; e területért egymillió forintot kérnek.


A víz világnapja alkalmából ádándi óvodások látogattak el a siófoki tűzoltóságra. A kisgyermekeket és pedagógusokat a szolgálatparancsnok kísérte végig a laktanya épületében, majd a szerállások előtt ismerkedhettek meg a tűzoltóautókkal. A kisgyermekek lehetőséget kaptak rá, hogy beszálljanak a tűzoltófecskendő legénységi terébe és közelről megismerkedhettek azokkal az eszközökkel, amiket a tűzoltók munkájuk során használnak. Horváth Tamás zászlós elmondta, hogy melyik tűzoltóautó milyen eseteknél vetik be és megtudhatták, hogy melyik autó mennyi autó vizet szállít. Az emelőkosaras autó aratott a kisgyermekek körében a legnagyobb sikert, ugyanis minden gyermek, akit érdekelt, felemelkedhetett a magasba. Odafent a szer parancsnoka elmondta, hogy akár 40 méter magasról is képesek vízsugárral oltani, ugyanis az emelőkosárhoz is vezet fel vízoszlop. A laktanya udvarán szaladgálásra, tízóraizásra is lehetőség nyílt, majd élményekkel gazdagodva térhettek vissza az óvodába.
Hétfőtől zárva lesz az óvoda, ugyanis a gyerekeknek több, mint a fele megbetegedett. A nyolcvankettőből már csak alig több mint harminc apróság vett részt az ádándi óvoda múlt heti foglalkozásain, a többiek betegek voltak. Az ádándi jegyző és polgármester, konzultálva az óvoda vezetésével, az ÁNTSZ-szel, valamint a helyi orvossal, úgy döntött: hétfőtől három napra bezárja a gyermekintézményt.