Címke polgármester

Sajtószemle

Ádándi fegyelmi: miért csak egy pénzügyes kapott? (Fónai Imre, Somogyi Hírlap) Fegyelmi vizsgálat marasztalta el az ádándi önkormányzati hivatal pénzügyes munkatársát a 2013. évi hiányosságok miatt, majd ismeretlen tettessel szemben feljelentést is tettek az ügyben – írtuk meg a napokban.…

Sajtószemle

Fegyelmi után feljelentés Ádándon, nehéz az örökség (Fónai Imre, Somogyi Hírlap) Nem volt lekönyvelve a 2013-as év. Fegyelmit kellett indítani a pénzügyes ellen, később büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettessel szemben. Kiürült a kassza, csak rendkívüli kormánysegítségnek köszönhetően nem kellett bezárni az…

Képviselői közlemény

Gondok a zárszámadás körül Ahogy azt a néhány hete közzétett beszámolóban ígértük, tájékoztatjuk a közvéleményt az önkormányzat könyvelése körül kialakult tarthatatlan helyzetről. Megírtuk, hogy a 2013-as év zárszámadásában súlyos és alapvető hibákat, megmagyarázhatatlan ellentmondásokat találtunk, ezért azt idén augusztus végéig…

Képviselői beszámoló

Tisztelt Választók! 2014. október 12-én önkormányzati választások lesznek. Ezzel a jelenlegi polgármester és a képviselő-testület négy évre szóló megbízatása lejár. Ebből az alkalomból tájékoztatni szeretnénk Ádánd polgárait az elmúlt ciklus eredményeiről, és összefoglaljuk az elmúlt négy év fontosabb eseményeit. Tovább »

Sajtószemle

A vádlottak padjára küldené a pénzügyeseket az elítélt polgármester Az ádándi képviselő-testület mégiscsak megkapta a polgármester perében született jogerős ítéletet, le is mondatnák a polgármestert, akit csalásért ítéltek el, ő mégis egykori pénzügyeseit nevezte meg felelősnek. Ádándon tovább forrong a…