1920. június 4-én, 91 évvel ezelőtt írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy Trianon kastély folyosóján a trianoni békeszerződést. Ez a diktátum az első világháborúban vesztes Osztrák-Magyar Monarchiát, ezen belül is leginkább Magyarországot történelmi léptékkel mérve máig példátlan büntetéssel sújtotta. A győztes hatalmak a többnemzetiségű, kulturálisan sokszínű Magyar Királyságot feldarabolták, kisebb-nagyobb államok sokaságát hozva létre a térségben.
Az új államhatárok meghúzása a hivatalos indoklás szerint a XIX. századi nemzetállami eszme jegyében, az akkori nyelvi határok mentén történt. A valóságban azonban az újonnan létrehozott államok (Csehszlovákia, Jugoszlávia) pontosan olyan soknemzetiségűek voltak, mint maga a történelmi Magyarország. A gyakorlatban leginkább a politikai és katonai érdekek érvényesültek, mindenfajta történelmi, földrajzi, gazdasági és kulturális szempont teljes mellőzésével. A döntés következtében hazánk elveszítette területének több mint kétharmadát (csak a Román Királyságnak juttatott terület nagyobb volt, mint a teljes mai Magyarország), iparának legalább négyötödét, lakosságának több mint a felét – legsúlyosabb következményként pedig minden harmadik magyar a szomszédos, nem ritkán ellenséges államok fennhatósága alá került.
A trianoni döntés példátlan módon eltúlzott és igazságtalan voltát ma már kevesen vitatják. 1938-ban és 1940-ben a két bécsi döntés tett kísérletet a határok igazságosabb rendezésére, akkor a többségükben magyarok lakta egykori országrészek (Észak-Erdély a színmagyar Székelyfölddel, a Felvidék, valamint Kárpátalja és a Délvidék) néhány évre ismét Magyarországhoz kerülhettek – ezeket a döntéseket azonban a győztes hatalmak 1945-ben megsemmisítették. A világháború után, a kommunista diktatúra idején a határrendezés többé fel sem merülhetett – magát a kérdést is tabuként kezelték, Trianon puszta megemlítése is sértette volna a baráti, szocialista országok érzékenységét. 1989-ig kellett várnunk, hogy megkezdhessük ennek a traumának a feldolgozását.
Ma Közép-Európában az államhatárok módosításának természetesen már nincs reális lehetősége, ez nem is lehet cél. Az Európai Unió nyitott határain belül azonban a Kárpát-medence nyolc államában szétszórt magyarság kulturálisan ismét egy nemzetté egyesülhet. 2010-ben az Országgyűlés június 4-ét hivatalosan is a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
„A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.”
(Részlet a törvény indoklásából)
A magyar nemzet kulturális egyesítéséből Ádánd község a testvértelepülési kapcsolatok kiépítésével és ápolásával veszi ki a részét. Mindkét testvérfalunk a trianoni döntés által elszakított, máig magyarok lakta egykori országrészeken található: Kupuszina a vajdasági Bácskában, Csíkmadaras pedig az erdélyi Székelyföldön, Hargita megyében. Őket is köszöntjük a nemzeti összetartozás napján!
(A téma iránt érdeklődőknek ajánlott irodalom: Egyezzünk ki a múlttal!)