Újabb illegális szemétlerakó felszámolása

veszelyes hulladekA Natura 2000-es területen, a két hegy közötti, több ezer éves, védett löszmélyutat ismeretlenek hosszú évek óta használták illegális szemétlerakónak. Olyan mennyiségű építési törmeléket, szemetet, veszélyes hulladékot borítottak ki az útra, hogy az végül szinte teljesen járhatatlanná vált.

Ezt az áldatlan állapotot számolta fel legutóbb Ádánd község önkormányzata Harm Kaalfsbeek vállalkozó segítségével, aki emberekkel és munkagépekkel járult hozzá a munkához. A rengeteg szemetet elszállították, de a védett út teljes, szakszerű rendbetételére az önkormányzatnak nincsenek saját forrásai, ezért arra pályázatot nyújtottak be.

Az önkormányzat továbbra is kiemelten fontosnak tekinti a természetvédelmet, valamint a település polgárainak a tiszta, egészséges környezethez való jogát. A ciklus kezdete óta ez már a sokadik felszámolt illegális hulladéklerakó. Elfogadhatatlan, hogy néhányan úgy próbálják meg a saját szemetük elszállítási költségeit megspórolni, hogy azt másokkal – velünk, többiekkel – fizettetik meg, miközben az egészségünket is veszélyeztetik. Reméljük, hogy a nemrég beüzemelt térfigyelő kamerarendszer segít kézre keríteni ezeket az elkövetőket.

Mivel a szemét elszállítása és ártalmatlanítása már eddig is rengeteg pénzünkbe került, az önkormányzat a jövőben is szigorúan lép fel azokkal szemben, akik a környezetpusztításon túl az ádándiaknak ilyen módon közvetlen anyagi kárt okoznak.