Polgármesteri összefoglaló

SzatmariKorneliaÁdánd első okleveles említése 1265-ből való. Mivel ekkor már létező falu volt, alapítása minden bizonnyal ennél jóval korábbra tehető. Az azóta eltelt sok-sok viszontagsággal teli évszázad bizonyította, hogy ez a falu életképes, gyökerei mélyen hatolnak a Pannon tájba.

Amikor bizalmat kaptam önöktől ennek a rangos településnek a vezetésére, arra szegődtem, hogy Ádándot a rendelkezésemre álló időben legjobb tudásom szerint szolgáljam. Úgy érzem, az elmúlt években falunk nemcsak hogy megmaradt, hanem leraktuk egy biztos, kiszámítható jövő alapjait is. Községünk fejlődésnek indult, és továbblépett egy olyan irányba amely remélem, legtöbbünk megelégedésére szolgál. Néhány mondatban szeretnék visszatekinteni ennek az ötéves ciklusnak az eredményeire, kitérve aztán a még meg nem valósult céljainkra is.

Intézményeink

  • Zajlik a volt idősek otthonának tatarozása a nyílászárók cseréjével egybekötve. Itt kap majd otthont a Biztos Kezdet Gyermekház, amely a kisgyermekes anyukákat és a babákat fogadja majd.
  • Végre lesz bölcsődénk is, ennek építése már megkezdődött, és nagyon szépen halad.
  • Az óvoda épületének belső felújítása most fejeződött be, kicseréltettük az elavult vezetékeket, felújítottuk a vizesblokkot, és kifestettük az összes helyiséget.
  • Az iskolában található önkormányzati konyha és ebédlő teljes felújításon esett át, az ezeknek otthont adó egykori Tallián-kastély tetejének és külsejének renoválásával együtt. Új vizesblokk épült az iskolásoknak, valamint új burkolatot kapott festéssel együtt a kézilabdapálya. Az idei évre beütemezett kazáncsere a tankerület késlekedése miatt még folyamatban van.

Kultúra

  • Sok-sok év után végre ismét működik, és megtelt élettel a község művelődési háza. Itt is új vizesblokk épült, teakonyha létesült, a színpadot újraburkoltattuk, a nézőtérre pedig új, kényelmes székeket vásároltunk. A fűtéskorszerűsítés hamarosan kezdődik, télre az is működni fog.
  • Többnapos ünnepségsorozattal emlékeztünk meg Ádánd 750 éves fennállásáról, és ebből az alkalomból emlékművet állítottunk a művelődési ház előtt egy középkori kőoszlop felhasználásával.
  • Újraindítottuk, és azóta rendszeresen megjelenik a korábban hosszú évekig szünetelő Kapcsolat újság.
  • Immár hagyomány, és évről évre egyre népszerűbb a március 15-i „Talpra magyar Együtt Futás”, mely a három szomszédos falu több évszázados együttműködését szimbolizálja.

Infrastruktúra

  • Az utcabútorok nagyban meghatározzák egy település arculatát. Renováltuk a buszvárókat, rengeteg új padot helyeztünk ki, a bevezető utak mellé pedig új köszöntő táblák kerültek.
  • A Polgármesteri Hivatal leromlott állapotú épületét ugyancsak renováltattuk. Itt korabeli képek alapján törekedtünk az eredeti, igényes küllem elérésére, hiszen a hivatal a falu arca, Ádándnak méltóképpen illik megjelennie az idelátogatók előtt.
  • Átfogó útfelújítás is zajlott községünkben. Elkészült a Ságvárt, Ádándot, Siójutot és Balatonszabadit összekötő út, a faluközpontban körforgalommal. Ezen felül nyolc önkormányzati kezelésű utcát aszfaltoztattunk le, valamint több kilométernyi vadonatúj járda készült.
  • A járdaépítések természetesen folytatódnak, ahogy megfelelő pályázati források elnyerése esetén az utcák aszfaltozása is.
  • Folyamatban van a csapadékvíz-elvezetés régóta húzódó problémájának megoldása, amely leginkább a Sabakban élőket érinti.
  • A temetőben is letérköveztük a sétányt, valamint igazodva a változó igényekhez, két új urnafal épült.

Környezet

  • Civil szervezeteink és az ádándi gyerekek aktív közreműködésével rendszeresen részt veszünk az országos „Te szedd!” szemét szedési akcióban.
  • Több illegális szemétlerakót felszámoltunk, rendszeressé vált Ádándon a lomtalanítás.
  • Tiszta és biztonságos közterületekre törekszünk, ezért teljes településünket új, korszerű kamerarendszer figyeli, amely sikeresen vizsgázott. Így lényegesen kevesebb esélyt adunk a bűnelkövetőknek, az Ádándon különösen sok gondot okozó illegális szemetelőknek.
  • Jelenleg a rally-pálya melletti illegális sittlerakat felszámolásán dolgozunk, melyet fásítás követ majd.

Közösség

  • A teljes ciklust végig tudtuk úgy vinni, hogy el lehetett kerülni az adóemelést. A étkezési térítési díjak sem emelkedtek.
  • Évente pályáztunk és nyertünk szociális tűzifát is, amit minden rászorulóhoz eljuttattunk.
  • A ciklus során az önkormányzat új ételszállító autót vásárolt, ami elsősorban az időseknek nagy segítség.
  • Mindezen eredményeket csak takarékos gazdálkodással, eredményes pályázással, és az önkormányzatokat támogató állami hozzáállással lehetett véghez vinni.
  • A felsorolt dolgok láthatóak, de a közösségépítésnek is látványos eredményei vannak községünkben. Megélénkült a civil egyesületi élet, sok programot, eseményt szerveztek, kiveszik a részüket a gondok megoldásából is (gondolok itt elsősorban tűzoltóinkra).

Terveink

  • Büszke vagyok az eredményeinkre, melyeket csak az ádándi polgárok aktív támogatásával érhettünk el. Szeretnék újabb öt évre bizalmat kérni önöktől munkám folytatásához. Vannak terveink, megkezdett feladataink, amelyek a következő ciklusra is áthúzódnak. Vonzó, dinamikusan fejlődő, korszerű települést képzelek el, ahol jó lakni, jó letelepedni, jó és érdemes gyerekeket nevelni. Ehhez fejlődő intézményrendszer kell: több játszótér, rendezettebb falukép. Új buszmegállók, padok, szemetesek, virágágyások, fásítás, parkosítás.
  • Ugyancsak tervben van a hivatali ügyintézés kényelmesebbé, gördülékenyebbé tétele, valamint esedékes a házszámozás régóta húzódó rendezése, és (követve a növekvő igényeket) egy vagy több új utca nyitása is az Ádándon letelepedni vágyóknak.
  • A vállalkozók számára korrekt, kiszámítható közeget, támogató önkormányzati hátteret kínálunk – ötleteiket nálunk valóra válthatják. Partnerek lennénk a Csapody-kastélynak a helyi fejlesztési koncepcióba illeszkedő hasznosításában, és csónakázótó kialakításában is.
  • Jobban szeretnék építeni a Balaton közelségére. Ingatlan-fejlesztéseket, turisztikai programokat tervezek: kerékpárút-építést, tanösvényt, vendégház építést.
  • Új házasságkötő terem kialakítását szeretném elérni kiállító teremmel egybekötve a volt iparcikk bolt épületében, a katolikus plébánia helyén pedig civil ház nyitását tervezem.
  • Sabakban a régi pálinkafőzde épületében szeretnénk berendezni egy helytörténeti gyűjteményt.
  • A kerékpáros pihenőt pedig (elnevezéséhez méltóan) tervezzük végre bekötni az országos kerékpárút-hálózatba.

Ezek a célok csak kitartó, együttműködő, a megosztó pártosságtól továbbra is mentes képviselő-testülettel érhetők el. Ajánlom szíves figyelmükbe a velem együtt induló képviselő-jelölteket, akik mindannyian szeretnének Ádándért dolgozni. Nem pénzért, nem pozícióért, hanem a jól elvégzett munka örömének reményében jelentkeztek erre a feladatra. A maguk területén mindannyian sokat tettek már a településért: ki képviselőként, ki a civil szervezetekben kifejtett tevékenységével bizonyította, hogy alkalmas erre a komoly feladatra. Szavazzanak rájuk bizalommal, hogy tovább folytathassák azt a munkát, amit értünk, a közösségért, Ádándért végeznek!

Szatmári Kornélia