Szerkesztő

Szerkesztő

Régiségek meséje

Andersen után szabadon – így zajlott az első helytörténeti kiállítás Ádándon Volt egyszer száznyolcvan régiség, egytestvér valamennyi, mert ugyan nem ugyanabból az ócska korból származtak, azért rokonként tekintettek egymásra – ugyanaz a vasfog mardosta mindannyiukat. Puskája szerencsére csak a fényképes…

Elismerés a védőnői napon

2015. június 3-án tartották Siófokon az V. Siófoki Védőnői Napot. Ezen az ünnepélyes védőnői gyűlésen védőnőnk Lengyelné Horváth Aliz alapellátásban végzett kiemelkedő, áldozatos munkájáért elismerő oklevelet kapott. Idén 100 esztendős az Országos Védőnő Hálózat, melyet idén Hungaricummá nyilvánítottak az Országgyűlés…

Összefoglaló az elmúlt hetek munkálatairól

Az önkormányzat dolgozói, valamint közmunkásaink egyik csapata sorra felújította a község régóta elhanyagolt, leromlott állapotú buszmegállóit. Az elkorhadt, törött elemeket, a hiányzó palát pótolták, a faszerkezetet pedig lefestették. Az így megújult buszmegállók – rendszeres karbantartás mellett – még további évtizedekig…

Hirdetmény

Ádánd község önkormányzatának képviselő-testülete nyilvános, soros ülését 2015. május 21-én (csütörtökön) 17:00 órakor tartja az Ádándi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében, melyre tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket. Napirend Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásnak átfogó értékelése (2014.) A Balatonszabadi Családsegítő Szolgálat…

Sajtóközlemény

Ádánd község önkormányzata 840,153 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból szennyvízberuházást hajtott végre, mely csatornahálózat kiépítést és szennyvíztisztító telep építést jelentett Ádánd községnek. Ádánd Községben a 6 hónapig tartó próbaüzem után, 2014. november 28-án megtörtént a szennyvízhálózat és…