Állategészségügyi vizsgálatok

Ezúton tájékoztatom, hogy a szarvasmarhák kötelező brucellosis mentességre vonatkozó- vizsgálatát, és az ezzel egybekötött szarvasmarha leukosis, IBR, illetve TBC vizsgálatokat Ádánd közigazgatási területén 2021. szeptember 01-től október 31-ig ütemeztük.
A 12/2008. (II. 14.) kiadott, az egyes Brucella fajok elleni védekezés részletes szabályairól szóló FVM rendeletre, melynek értelmében:
„3. § (3) A területileg illetékes hatósági főállatorvos a Főosztály jóváhagyását követően az illetékességi területén lévő állományok állattartóit dokumentálható módon értesíti a vizsgálatok ütemezéséről. Az
értesítést legalább 15 nappal a vizsgálatok megkezdésére meghatározott időtartam első napja előtt kell megküldeni, illetve a helyben szokásos módon közzé tenni.”

Gyulai László járási hivatalvezető nevében és megbízásából
Dr. Tóth Ferenc
járási főállatorvos

Tájékoztatás

TÁJÉKOZTATÁS kivételes nyugellátás-emelés és egyszeri segély igénybevételének lehetőségéről

A Somogy Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 66.§-ában, illetve a törvény végrehajtásáról szóló 168/1997.(X.6.) kormányrendelet 72/B. §-ában foglaltak értelmében, a Kormány által biztosított éves keretösszeg erejéig, minden évben lehetőség van különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén az alacsony összegű öregségi és hozzátartozói nyugellátásban részesülő somogyi lakosok megsegítésére.

Ennek keretében évente egy alkalommal EGYSZERI SEGÉLYBEN részesíthető az a személy aki
– saját jogú vagy hozzátartozói nyugellátásban részesül (fontos, hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásai – rehabilitációs és rokkantsági ellátás – nem minősülnek nyugellátásnak),
– erre irányuló kérelmet nyújt be,
– olyan élethelyzetbe került, amely létfenntartását veszélyezteti,
– és a havi jövedelme (a nyugellátás és egyéb rendszeres pénzellátás ,jövedelem együttesen) nem haladja meg
– a 80.000 Ft-ot ha a közeli hozzátartozójával közös háztartásban él,
– a 90.000 Ft-ot, ha egyedül él.

Fontos!
A kérelem indokolásában meg kell jelölni azokat a különös méltánylást érdemlő körülményeket, amelyek megalapozhatják a kérelem teljesíthetőségét és amennyiben lehetséges, csatolni kell az ezen körülmények igazolására vonatkozó iratokat (pld.egészségi állapotról, közeli hozzátartozó egészségi állapotáról, gyógyszerköltségről, közüzemi díj elmaradásáról szóló igazolás stb.)

Lehetőség van továbbá KIVÉTELES NYUGELLÁTÁS-EMELÉS biztosítására, amely állandó jelleggel beépül a nyugdíj összegébe.
Feltételei:
– az öregségi nyugdíjkorhatárt elért, nyugellátásban részesülő személynek, a megváltozott munkaképességű özvegynek, a fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó özvegynek és az árvának adható (de fontos, hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásaiban részesülőnek – rehabilitációs és rokkantsági ellátás – nem)
– kérelemre adható
– ha az igénylő nyugellátásának és egyéb rendszeres pénzellátásának együttes havi összege nem haladja meg a 90.000 forintot,
– a nyugellátás megállapításától, továbbá a korábbi kivételes nyugellátás-emeléstől számított 3 év már eltelt.
Ez esetben is fontos a különös méltánylást érdemlő körülmény és csatolni kell ezen körülmények igazolását.
Érdeklődni lehet: 06-82/501-411 és a 06-82/501-450 telefonszámokon. Nyomtatványok az Ádánd Község Önkormányzat Ádánd Kossuth L. u. 50. szám alatt a bejárati ajtónál elhelyezett nyomtatványtartóban találhatók.

Tájékoztatás – Helyi iparűzési adó bevallási nyomtatványok visszavonásáról

Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény rendelkezéseinek hatálybalépését követően (2021.01.01-től) az adózó a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét – ideértve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést – és az adóelőlegről szóló bevallási kötelezettségét kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon teljesítheti. Az e-önkormányzat portál helyi iparűzési adó űrlapjai központilag visszavonásra kerültek.
Javasoljuk, hogy adózók legyenek a fentiekre figyelemmel az elektronikus ügyintézés során!

Kovács Gréta
jegyző

Tájékoztatás – Gépjárműadó hatáskör változással kapcsolatban

Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény 101. §-a alapján 2021. január 1-jétől az állami adóhatóság (NAV) veszi át a gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat az önkormányzati adóhatóságoktól.

Az önkormányzati adóhatóság gépjárműadóban fennálló hatásköre a 2021. évtől megszűnik. A 2021-től kezdődő adókötelezettséggel kapcsolatos ügyekben az állami adó- és vámhatóság (NAV) jár el, a 2021-től kezdődő időszakra járó adót az állami adó- és vámhatóság számlájára kell megfizetni, az adó- és vámhatóság 2021-ben kiadandó határozata szerint.

A 2021.január 01. előtti időszakra vonatkozóan megállapított gépjárműadó kötelezettség esetében még az önkormányzati adóhatóság köteles eljárni, a hátralékként nyilvántartott gépjármű adó fizetési kötelezettséget továbbra is az Ádándi Önkormányzati Adóhatóság gépjárműadó számlájára kell megfizetni.

Kovács Gréta
jegyző