BÚÉK

BUEK 2014
Honlapunk minden kedves olvasójának eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

Sajtószemle

Egy kis cég nagy harca: fizetnie kell Ádándnak

A Siófoki Járásbíróság 960 ezer forint megfizetésére kötelezte az ádándi önkormányzatot abban a jogvitában, melyet az iskola tetőszigetelését végző helyi Tibana Bt. kezdeményezett. A cég nem sokkal korábban végrehajtással jutott egy 826 ezer forintos összeghez, így lényegében megkapta a követelését. Az 50 ezer forintos részperköltség is az önkormányzatot terheli.

Ez az első somogyi ügy, amelyben a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSzSz) szakvéleményét vették igénybe. A TSzSz szerint az ádándi vállalkozás a szerződésnek megfelelő munkát végzett, így jár neki a pénz. A kiemelt jelentőségű ügyként kezelt perben a járásbíróság is erre az álláspontra jutott. Continue reading „Sajtószemle”

Karácsony

karacsony
Minden kedves olvasónknak nagyon boldog karácsonyt kívánunk!

Sorozatbetörőket fogtak Ádándon

A rendőrök elkaptak két férfit, akik betörtek három ádándi házba, kihallgatásuk során azonban más bűncselekményeket is beismertek.

fingerprintA Siófoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya kétrendbeli lopás vétség és egy rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.
– A rendelkezésre álló adatok alapján novemberben ismeretlen tettesek betörtek három ádándi házba – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. – Műszaki cikkeket, hegesztőgépet, flex-et, kerékpárokat vittek el, továbbá az egyik ingatlan udvarán hulladék vasakat készítettek össze.

Az eljárás során felmerült információk alapján – a nyomozók és az egyenruhások összehangolt munkájának eredményeként – eljutottak ahhoz az ádándi és nagybajomi férfihoz, akik elkövethették a bűncselekményeket.

– A 20 éves H. Márkot és a 18 esztendős H. Józsefet elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra – közölte az SMRFK. – A két fiatalembert – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, s általuk korábban elkövetett bűncselekményeket is beismertek, melyek vizsgálata még folyamatban van. A nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra is, melyet a Kaposvári Járásbíróság csütörtökön rendelt el.

(Forrás: Somogyi Hírlap)